Anna és Réka együtt vállalták és nevelik a kisiskolás Samut és az óvodás Ambrust.
Az előző beszélgetés idején Samu 3 éves volt. Azóta eltelt jó pár év, ő már iskolába jár. Milyenek voltak az óvodai évek?
Először a körzetes óvodába járt, de onnan középsőben kivettük. Rögtön az első vagy a második héten egyszer ment érte Réka ebéd után, és iszonyatos állapotban volt, mintha nem lett volna magánál… Kiderült, már addigra többször is hányt, mert volt egy balesete az udvaron. Azonnal a kórházba kellett mennünk, agyrázkódása volt. És nem hívtak fel minket, holott ez reggel történt! A kórházban leszúrtak minket, hogy miért nem hoztuk azonnal, mert látszik, hogy több óra eltelt már. Az óvodában meg azt mondták, hogy arra gondoltak, hogy szimulál. Miután négyszer hányt… Három napig a kórházban voltunk megfigyelésen. Hát ebbe az óvodába nem vittük vissza többet. Valaki ajánlott egy jobb óvodát, de ott meg nem volt hely, csak a következő évtől. Addig egy magánóvodába járt heti néhány napot, hogy gyerekek között legyen. Aztán a másik óvoda már jó volt. Most Ambrus is oda jár.
Az óvodában mennyit láttak a ti kapcsolatotokból, mennyire vállaltátok fel?
Hát, nem mondtunk senkinek semmit. Az apát kihúztuk, és kész. Mivel felváltva jártunk, ez viszonylag hamar szerintem mindenki számára nyilvánvalóvá vált. Szerintem külön is figyeltek ránk, és nagyon kedvesek voltak. Másokkal is, de velünk különösen. Persze annyira kedvesek és lenyűgözőek vagyunk, meg a gyerek is, szóval lehet, hogy ezért. De nagyon-nagyon rendesek voltak.
A többi szülővel hogyan alakult a kapcsolatotok?
Jól, volt, akivel össze is barátkoztunk. Amikor Samunak születésnapot tartottunk, két anyuka, akikkel jóban voltunk, ott maradt, hogy beszélgessünk.
Tisztában voltak vele, hogy ti ketten vagytok Samu szülei?
Igen. De erről nem nagyon beszéltünk. Igazából nem érdeklődnek. Talán nem mernek. Ez nehéz egyébként. Ha érdekli őket, mi szívesen beszélünk bármiről, ami rájuk tartozhat. De nem, senki nem kérdez semmit.
És az iskolaválasztás hogyan ment?
Sokat gondolkodtunk rajta, de végül a hozzánk legközelebbi iskolába jár. Az nem jó, hogy ez egy testnevelés tagozatos iskola, és foci mindenhol van, amit ő nem szeret. A matek-foci tagozatos osztályba sikerült beíratni, igaziból azért, mert a két tanító néni közül az egyikről nagyon jókat hallottam, és ő tényleg szuper. Egyébként az egész iskola iszonyatosan jobbos, a tanévzárók, az évnyitók… Hányinger. Ha Samu nem várná el, hogy bemenjünk, akkor biztos nem is mennénk, mert én ettől rosszul vagyok. De a két tanítónőből semmi ilyet nem érzek.
Ez a jobbos légkör megnyilvánul veletek szemben?
Nem, mert szerintem ők nem vettek le semmit rólunk. És mi valahogy ezt… Gondolkodtunk rajta, hogy a tanítónőkkel beszéljünk-e elsőben, de úgy voltunk vele, hogy az óvodában ez annyira bejött, hogy mi nem megyünk oda, és akkor… Csak hagyjuk, hogy kibontakozzanak az események. Nem tudom, hogy mit tudnak. Én az apát ugyanúgy kihúzom, erre nem kérdeztek semmit.
És a többi szülő? Akkor nyilván így ők sem tudnak rólatok…
De, van egy anyuka, aki a maga egyszerű és közvetlen módján, talán egy hónap után megkérdezte, hogy „Samu mindig azt mondja Ildinek, hogy két anyukája van, akkor ez most hogy van?” Hát, mondom, mert úgy van. „Ja, buzi vagy?” Ez így, hazafelé az iskolából. Nagy szeretettel hordja ide a kislányát, hogy vigyázzunk rá. Hát, mit mondjak, egyszerű, mint a faék, szóval elég nehéz vele nekem beszélgetni, és van, amikor kellemetlen is. Elmondta, hogy a bátyja meleg, és ahogy erről is beszél… Hát, gyomorforgató. A többi szülővel viszont nem is nagyon találkozom, már egyedül járnak a gyerekek iskolába.
Arról tudtok valamit, hogy Samu hogyan mutatja be a kapcsolatotokat? Beszél erről?
Igen, ő egy nagyon határozott gyerek, tehát biztosan mondta az első perctől kezdve mindenkinek. Szerintem a tanítónők is tudják, csak nem mondanak semmit.
És a többi gyerek mit szól ehhez? Van erről valami visszajelzés?
Szerintem tetszik nekik. Magabiztos gyerek lett. Szóval most úgy érzem, hogy ő a helyén van. De azért félek, hogy mi lesz, aggódom. Bár az is lehet, hogy kamaszkorukra már annyira régóta ismerik egymást, hogy ez nem lesz gond. Tudom, hogy a kövéreket azért csúfolják, mert kövérek, meg minden, de attól még akkor is bennem van, hogy miattunk akkor ő mit fog kapni.
És Ambrus hogyan jött? Hány év is van közöttük?
Hat. Úgy volt, hogy nem lesz második gyerekünk. Egy ideig Réka is akart szülni, de aztán úgy döntött, hogy inkább nem. Aztán volt egy műtétem. Volt egy marha nagy cisztám. Úgy néztem ki, mintha terhes lennék. És amikor azt kivették, akkor kivették a jobb petefészkemet. A kontrollon pedig azt mondta az orvos, hogy ha esetleg eddig emiatt nem sikerült volna újra teherbe esnem, akkor ne aggódjak, még sikerülhet… És ezzel beletette a bogarat a fülembe. Aztán megbeszéltük, és eldöntöttük, hogy legyen még egy gyerekünk.
A fogantatása hogyan történt?
Donorral. Ugyanaz az apa, mint Samu esetében. Tudom, fura, ha olvastad a korábbi interjút… Annyira nincs bennünk semmi közös. Ha újrakezdhetnénk, akkor biztos, hogy névtelenül próbálkoznánk. De annak idején ezt így még nem lehetett, és én akkor nagyon akartam gyereket, azonnal. Szóval azért mentük így ebbe bele.
Más, hasonló családokkal tartjátok a kapcsolatot?
Igen.
Milyen rendszerességgel?
Nem nagyon rendszeresen. Inkább a Facebookon tartjuk a kapcsolatot, látom, hogy ők is mivel küzdenek, vagy hogyan mennek keresztül egy-egy helyzeten, és ez azért számít. Megerősít. Az nagyon jó volt, hogy nyáron volt egy találkozónk a családom távolabbi tagjaival, olyanokkal, akikkel gyerekkoromban találkoztam utoljára. És ők iszonyú rendesek. Nagyon örülnek nekünk, ezt kifejezték, és velük lehetett beszélni. Nagyon jó volt velük találkozni. És örültem neki, hogy a fiúk látják, hogy azért sokan vannak, akik szeretnek minket. Ez nagyon jó érzés volt.
Amikor Ambrus is megszületett, mennyit segített az előtte szerzett tapasztalat? A hat év?
Rengeteget. Persze Samuval nem volt könnyű. Az az első nyár nagyon nehéz volt. Samu lelkibeteg volt attól, hogy Ambrust szoptattam. És nehéz volt kettejükre figyelni. Ambrus nagyon más, mert Samu nem bújós, kicsi korától kezdve nem az, nála megvannak a határok. Ha nagyon beteg, akkor meg lehet ölelni, de egyébként finoman. Ambrus meg nagyon is bújós.
Téged keresett már meg valaki, hasonló helyzetben, gyermekvállalás előtt?
Nem.
És mit válaszolnál, ha megkeresne valaki?
Hogy biztosan ne menjen bele abba, hogy ismerőst kér meg donornak. Mert sok ilyet hallok: unokatestvért kérnek meg, vagy ismerőst… De nem, senki olyan ne legyen, akit ismer. Mert nem látja át, hogy abból mi lesz. Vagy, hogy belevágjon-e, arra gondolsz?
Igen.
Igen. Azzal kapcsolatban én nem tartanék vissza senkit. Az elmúlt években is annyi minden változott. Persze egy szavazás, meg nem tudom én, mi, el tud keseríteni, de a bőrömön nem érzem. És már nem olvasok kommenteket meg ilyesmit.
Mitől lehetne jobb esetleg a helyzet szerinted? Miben lehetne változtatni? Esetleg a jogi környezetben?
Hogy mindkettőnké legyen mind a két gyerek. Hogy az ő jövőjük legyen biztosítva.