Karcsi és partnere egy leszbikus párral vállalt együtt gyerekeket.
Légy szíves, pár mondatban mutasd be magad: hány éves vagy, milyen körülmények között élsz, mivel foglalkozol?
45 éves vagyok, a közszolgálatban dolgozom, és éppen most veszünk meg egy kertes házat, ez az izgalom az életünkben.
Mióta éltek együtt?
Tizenöt éve.
Bejegyzett élettársak vagytok?
Nem. Igazából mi nem szeretnénk semmilyen állami szervvel tudatni, hogy együtt vagyunk…
Mikor jött az az ötlet, hogy gyermeket vállaltok?
Mindig szerettem volna gyermeket, de úgy gondoltam, hogy nekem nem lehet. Viszont amikor megtaláltam a páromat, egy idő után arra gondoltam, hogy mégis lehetne… Egyre többet gondoltam erre, már 11-12 éve is. Egy fórumot is olvasgattam erről. Szerettem volna vérszerinti gyereket, de azt is fontosnak tartottam, hogy az anyjával nevelkedjen. Végül arra jutottam, hogy nekem az lenne a legjárhatóbb út, ha egy leszbikus párral vállalunk gyereket, és időnként velem is lesz.
Egy szilveszter éjszaka, hazafelé az éjszakai buszjáraton gondoltam arra, hogy a következő évben már konkrét lépéseket fogok tenni. Egy internetes fórumon leírtam, hogy keresek egy olyan nőt, aki szeretne ilyen módon gyereket vállalni. Erre a moderátor rögtön kivágott, mert ez hirdetés; csakhogy akkor én szépen véleményként megírtam az elképzelésemet erről, hogy szeretnék gyereket, és szóljanak hozzá a többiek, hogy ez jó-e vagy sem! Így indult a dolog. Nagyon sok választ kaptam lányoktól. Aztán három év is eltelt, mire végül egymásra találtunk
A párod is benne volt ebben a tervben?
Igen, örült neki. Sőt, a lánypár, akiket időközben találtam, úgy képzelte el, hogy a barátom is legyen apa: a pár másik tagja tőle szülne gyereket. Aztán ez a két nő mégis meggondolta magát, későbbre halasztották a gyerekvállalást. Mi viszont találtunk egy másik párt, akik így akartak gyereket. Sikerült is, házi mesterséges megtermékenyítéssel összejött mindkét gyerek. Az is jó, hogy alig egy év van köztük, így jól tudnak együtt játszani. Most hét-nyolc évesek.
Testvérként élnek?
Hát, az történt, hogy az anyák szétváltak. A gyerekek együtt kezdtek el felnőni, de kétéves volt a kisebbik, amikor a lányok különköltöztek. Most leginkább akkor találkoznak, amikor velünk vannak.
A szüleid hogyan viszonyultak a tervetekhez?
Az apám nehezen fogadta el a melegségemet. Úgy gondolta, hogy a melegeknek nem lehet gyerekük. Az anyukám másként volt ezzel, ő elfogadott, és a tervünknek is örült, drukkolt nekem. Az apámnak végül csak akkor mondtam el, amikor már megfogant a gyerek. És örült ő is. A bátyámékkal volt egy kis feszültség. Ők egy kis egyház tagjai, és azt mondták, ez nem „a megfelelő út”. De amikor megszületett a gyermek, akkor már nagyon örültek neki.
Boldog meleg apavárományos voltam. Elmentem HIV-szűrésre, és kérdezte az orvos, hogy van-e valami oka, hogy most ott vagyok. Mondtam, hogy igen, eléggé különleges oka van, kicsit büszke is voltam magamra, mondtam, hogy olyan okkal jöttem ide, amivel nem nagyon valószínű, hogy jönni szoktak az emberek: gyermeket szeretnék, és az anyának szeretném bemutatni a negatív leletemet. Erre azt mondta: ugyan már, régen is így volt gyereke a melegeknek és a leszbikusoknak, ez egyáltalán nem különleges ok. Persze annyiban nem volt igaza, hogy régen azért azt is meg kellett játszani, hogy tényleg házas a nő és a férfi, akik összeálltak gyermeket nemzeni. Ez azért nem ugyanaz…
A szülészorvos, védőnő, gyerekorvos tudta, hogyan vállaltatok gyereket?
A védőnőnek elmondtuk, és nagyon aranyos volt, abszolút megértő. Azt írta le, hogy az anya egyedül neveli gyermekét az ő háztartásában, az apával jó viszonyban van, és az apa támogatja őt a gyermeknevelésben. A gyerekorvosnak nem mondtuk el. Nem is volt olyan probléma, ami ezt szükségessé tette volna.
Azért nem mondtátok el, mert úgy gondoltátok, hogy ez nem fontos, vagy nem szerettetek volna egy konfrontációs helyzetbe kerülni, ha ezt ti felvállaljátok, tartottatok tőle, hogy mit szól a külvilág?
Mind a kettő benne volt szerintem. Aztán az óvodában sem mondtuk el, hogy mi a helyzet. A második évben szét is váltak az anyák, és csak annyit tudtak, hogy egyedül neveli az anya a gyermeket. Azt gondolták, hogy elváltunk. Most az iskolában is úgy van, hogy nem tartjuk szükségesnek, hogy elmondjuk. A gyerekek két különböző településen, két különböző iskolában tanulnak. Talán más lenne a helyzet, ha az anyák együtt maradtak volna.
Sokan szokták kérdezni, hogy a gyerekek mit szólnak ahhoz, hogy melegek a szüleik. De hát 7-8 évesekben ez a szó, hogy meleg, még nem tudatosul igazán. Az én lányom az, aki érdeklődőbb a világ dolgai iránt. A barátom hallotta egyszer, hogy a gyerekek beszélgetnek, és azt kérdezi a lányom a másik gyerektől, hogy tudtad, hogy a te apád szereti az én apámat? A másik gyerek megvonta a vállát, hogy nem, és játszottak tovább.
Az anyákkal megegyeztetek, hogy mikor beszéltek majd ezekről a gyerekekkel?
Életkort nem határoztunk meg, csak annyit, hogy amikor majd megkérdezik, el kell nekik mondani. Mindegy, hogy milyen korban, a korának megfelelően el lehet mondani, így gondoltuk. Ha akkor, amikor erről hallott, odaszaladt volna a gyerek a barátomhoz, hogy igaz, hogy ti szeretitek egymást?, akkor azt mondta volna, hogy igen. De ezt még nem kérdezték meg. Az is lehet, hogy ezek olyan dolgok, amikről nem fognak beszélni sohasem. Jönnek maguktól és természetesnek fogadják el.
Az iskolában nem beszélnek arról, hogy a hétvégén közös programotok volt? Hogy ti ketten vagytok, vagy hogy van egy testvérük, akivel nálatok találkoznak?
De, biztosan. Nem tudom, nem hallottunk erről semmit.
És szoktatok közös programot csinálni az egyik és a másik anyukával is?
Annak idején én arra gondoltam, hogy majd hatan közösen megyünk nyaralni, vagy eljárunk ide-oda. De aztán amikor megszülettek a gyerekek, volt velük teendő bőven. Most minden második hétvégét együtt töltjük, olyankor pénteken megyünk értük, és vasárnap estig nálunk vannak a gyerekek. És persze ott vannak a szünetek, őszi, tavaszi téli és a hosszú nyári szünet… Ilyenkor igyekszünk úgy alakítani a dolgainkat, hogy minél többet nálunk legyenek. A gyerekek ilyenkor nagyon szeretnek velünk lenni, persze az is szerencsés, hogy ilyenkor nekik szabadidejük van, tehát nem az van, hogy gyorsan fel kell kelni, iskolába menni, hanem szabadság van: vagy hétvége, vagy szünet.
Mind együtt nem csinálunk programokat, de ehhez az is hozzájárul, hogy az anyák elváltak. Úgy gondolom, hogy most ez így jó, mindenki kiegyensúlyozott – ez most jól működik. Van, amit együtt csinálunk, például elmentünk a karácsonyi iskolai ünnepségre, és ott voltunk mind a ketten: anya és apa is.
Persze ott úgy voltatok jelent, mint egy heteró pár.
Mint két szülő.
A látszat az volt, hogy egy heteró házaspár.
Igen. A lányom szereti, ha így együtt vagyunk.
Mint a legtöbb gyerek.
Igen, de érti, hogy neki más a helyzete. Ha nem tudná ezt, akkor szerintem kérdezősködne arról, hogy mi miért nem élünk együtt. De jó így neki, hogy mindkét oldalon szeretjük, és néha együtt is vagyunk.
Az előbb mondtad, hogy ha rákérdezne, hogy ti miért nem éltek együtt, akkor elmondanátok neki – mit mondanátok?
Elmondanánk neki, hogy azért, mert én a barátommal élek együtt, és nagyon szerettük volna, hogy gyerekünk legyen, de csak úgy lehetett, hogy kerestünk egy anyukát… Mert csak férfinak és nőnek lehet gyereke. Ezt meg lehet magyarázni egy nyolcévesnek is. De szerintem biztos, hogy mindent tudnak. Amikor egymás között beszélnek arról, hogy az én apukám szereti a te apukádat, akkor ez nem úgy merül fel bennük, hogy „jaj, mi ez?” Szereti, és kész. Ez nem okoz nekik problémát.
Szoktatok járni bármilyen szivárványcsaládoknak szervezett találkozóra, beszélgetésre?
Igen. Ismerőseink is vannak ott, és például Vekerdy Tamás is tartott kifejezetten nekünk egy előadást. De igazából ott sem arról volt szó, hogy van egy speciális helyzet, és ezt hogyan kezeljük. Szerintem igaz az a tézis, amit annak idején is igaznak gondoltam, hogy ha a gyereket szeretet veszi körül, akkor mindegy, milyen családban él. Ugyanúgy fogja szeretni a szüleit…
Mit gondolsz, milyen változásokra volna szükség a jog területén vagy a társadalom szemléletének formálása terén?
Hát mi mindketten apasági elismerő nyilatkozatot tettünk, és a nevünket is viselik a gyerekek. Igazából akkor lehetne gond, hogyha valamelyik szülő meghalna – hogy a halála esetén hová kerülne a gyerek. Mert nyilván akkor a másik szülőhöz kerül. Az elején úgy gondolkodtunk, hogy ha valamelyik anyuka meghalna, és a két gyerek addig együtt nevelkedett, akkor a másik anyuka szeretné tovább nevelni őket együtt, és az egy problémásabb helyzet lenne. De a mi esetünkben ez már nincs így. Akkor nem tudom, hogyan tudtuk volna jogilag rendezni ezt.
Nem bántatok meg semmit?
Nem. A gyerekeink boldogok. Mi is kaptunk az élettől egy olyan területet, amiben jól érezzük magunkat. Ez a 7-8 éves kor nagyon jó, persze majd jön a kamaszkor, amitől azért mi is kicsit tartunk, de úgy gondolom, hogy most tartunk a legjobb időszakban. Túléltük a dackorszakot, ami nehéz volt nekünk is. Szerencsére a nevelési elveink nagyjából megegyeznek az anyukákéival. Tényleg jól érezzük magunkat így négyen együtt. A gyerekek megismerkednek a barátainkkal, heterókkal is, melegekkel is. Amikor nyaralni voltunk, egy családi szobát kaptunk.
A barátoddal és a két gyerekkel?
Igen. Így szokott lenni. Megrendelem a szobát: két felnőtt, két gyerek, rendben. Vicces, amikor megjelenünk és kiderül, hogy azt hitték, hogy a két felnőtt egy férfi és egy nő. Gondolom, átböngészik a bejelentőlapokat, hogy kik ezek, és látják, hogy megegyezik a gyerekeink neve és a miénk… Visszajáró vendégek vagyunk egy-két szállodában, és szokták mondani a szállodában dolgozó ismerőseim, hogy mindig kitárgyalják a vendégeket. Gondolom, rólunk is beszélnek. De mindig nagyon kedvesek.
2016. október