Virág és Emma története

Címkék: 

Virág (42) Petrával együtt vállalt gyermeket: Emmát, akinek ő a vérszerinti szülője. Később azonban elváltak, és Virág most egyedül neveli a már iskolás, 8 éves Emmát. Emma kapcsolatot tart Petrával is.

 

2016. december 12.


Hogyan kezdtétek tervezni a gyerekvállalást, hogyan tájékozódtatok a lehetőségekről?

Mint sokan mások, elkezdtünk vágyni rá, hogy legyen gyerekünk. A kapcsolatunk második-harmadik évében. Elkezdtünk beszélgetni róla, hogy hogyan, miként lehetne, és nekem van egy nagyon régi jó barátom, aki már korábban felajánlotta a segítségét.

Ez mikor volt?

2007-ben. Vagyis nem, akkor már csináltuk… Akkor 2006-ban. De mindig is benne volt a levegőben. Én mindig is akartam, több gyereket is akár. Szóval ez a jó barátom akkoriban egy olyan kapcsolatban volt, hogy úgy nézett ki, hogy nem tud segíteni, de amikor szóba hoztam neki, hogy pontosabban utánajárok, mik az alternatívák, akkor mondta, hogy de, de… És akkor simán, inszeminációval csináltuk.

Nőgyógyásszal?

Igen.

Tehát nem házi módszerrel…

Nem. És másodjára sikerült is.

Hány éves most Emma?

Nyolc. Tehát akkor ez kilenc ével ezelőtt volt.

Akkor még nem nagyon volt példa erre, ti az elsők között voltatok.

Hát, nem ismertem konkrétan senkit. Illetve aztán kiderült, hogy volt más is, akivel egy nap különbséggel voltunk kiírva, tehát ők is nagyjából ugyanakkor csinálhatták. De akkor találkoztunk és beszéltünk, amikor már mindketten masszívan terhesek voltunk. Igazából nem kellett hozzá példa, meg semmi.

Tehát elég erős volt a szándék… És ha visszaemlékszel, milyen tapasztalataitok voltak a szülés körül, a szülészeten, nőgyógyásszal, az egészségügyi intézményekkel?

Eleve meg kellett csinálni magát az inszeminációt. A nőgyógyász, aki csinálta… ugye, ez félig-meddig illegális. Ő be volt avatva. Nem is látta az apukát, csak amit egy kispohárban kapott. És ő megtette, amit kellett. Nagyon diszkrét volt, nagyon rendben volt. Végig kísérte a terhességet, nála is szültem. Kedves, diszkrét orvos volt.

Szóval ő vezette le a szülést.

Igen, ezt is ő csinálta. Nekem annyi volt a pechem, hogy vasárnap este mentem be a kórházba, éjszaka, és sok volt a műszakváltás menet közben, meg tanuló nővér volt azon az éjszakán. Bár azt gondolom, ez teljesen normális. Elég sokan nyertek betekintést a… belém. Ez picit kellemetlen volt, de azért annyira nem. Az ott dolgozók mind kedvesek voltak. Az, hogy a kórházban milyen állapotok uralkodnak, a mellékhelyiségben meg itt-ott, azt tudjuk, az nem az a közeg, ahol az ember szeretne elmenni szülés előtt a mosdóba… De mindenki nagyon kedves volt, meg minden rendben volt.

És a szülés után bejön az anyakönyvvezető a nagy könyvvel, és megkérdezi, ki vagyok, hogy hívják a gyereket stb., és hogy mi az apja neve.

Ez a fiktív apa?

Nem, ott még nem tartunk. Ez a kórházban van. Én mondtam, hogy apa nincs. Ő meg szegény nem tudott semmit, és azt mondta, „a szemét”… Nem is tudtam, milyen arcot vágjak hozzá, de nagyon kedves és megértő volt.

A párom végig ott volt, a szülés alatt is, utána is mindig jött, és ott volt velünk, amennyit csak lehetett.

Aztán hazamentünk, és alig egy hét múlva kaptam a gyámhivataltól egy levelet, hogy fáradjak be, és rendezem a kiskorú gyermek családi hátterét. És akkor befáradtam. Ott volt ez a fiktív apa dolog. Ugye, négy opció volt: hogy házasságban élek, hogy nem házasságban élek és van egy apasági nyilatkozat, hogy én megmondom, ki az apa, ők megkeresik, és behajtják a behajtanivalót, vagy nem árulom el. Ilyenkor lesz fiktív apa. Amikor a gyámügyi dolgozóval kitalálunk valakit, aki nem létezik. Ezt a negyediket választottam. Megmondtam a partnerem születési évét, amin egy gyámügyi dolgozó teljesen fennakadt, hogy mi az, hogy én egy nálam fiatalabb fiktív apát kreálok. Pedig ha már fiktív valaki, akkor lehet akár 18 éves is, nem? Az lehet, amit akarok. Lehet 80 éves is. De hát hogy fiktívként akkor kreáljak magamnak egy herceget. Hát nem kreáltam, meg fehér lovat sem.

És a neve is passzolt a párodéhoz…

Igen, a vezetékneve, igen. Az már kellemetlen volt, hogy a gyámhivatali dolgozó olyan keresztnevet mondott, ami az én párom apukája. Tehát a páromnak a családi neve, és az ő édesapjának a keresztneve. Már nem élt, amikor ez történt, de ez nagyon fura volt. Közben meg az ő születési éve. Mindegy, teljesen katyvasz…

Keresztnevet akkor te nem mondhattál?

Nem. Azt mondták, ez úgy van, hogy én mondok egy születési évet, ők meg egy hónapot. Én mondok vezetéknevet, ők keresztnevet. Tehát nem az van, hogy én minden adatot megmondhatok.

De igazából nincs jelentősége.

Semmi…

Meg is szűnt, már nem muszáj beírni oda semmit.

Igen. Ez jó. Amikor Németországban ügyeket intéztem, és próbáltam ezt előadni, teljesen hülyének néztek engem ezzel a fiktív apa témával. Mert ha ezt ép ésszel végiggondoljuk, egy nemlétező embert kreálunk, tehát hazudunk. És ez írta elő a törvény, hogy hazudjunk.

Ami mögött az van, hogy ne nézzen ki úgy, hogy a szegény gyereknek nincsen apukája…

Persze, szegény gyerek… De így bármit intézek neki, mindegy, hogy óvoda, iskola, orvoslátogatás, útlevél, személyi igazolvány, lakcímkártya, mindig, mindenhol kell az apának az aláírása. Tehát úgy védték be a gyereket ezzel a fiktív apasággal, hogy minden esetben viszem magammal a jegyzőkönyvet erről a gyámhivatali látogatásról, a határozatot, ami bizonyítja, hogy fiktív apát jegyeztek be, tehát jól bevédtük a gyereket, de az anyáról mindig megtudjuk, hogy egy ribanc, aki nem árulja el, hogy ki csinálta fel.

De közben van a biológiai apuka.

Az teljesen mindegy ebben az esetben, mert én őt nem adtam meg. Ő hivatalosan nincs bejegyezve.

És utána volt védőnő, ilyenek…

Persze. Én különösebben nem éreztem a coming outnak az indokoltságát, hogy most akkor mindenkivel leüljek, és elkezdjek magyarázkodni, hanem egyszerűen éltünk, ahogy éltünk, teljesen egyértelműen a párommal. Az én nevem volt kiírva a csengőre, az ajtóra. Szóval én ezzel egyszerűen nem voltam hajlandó foglalkozni. Egy nyugdíj előtt álló védőnőnk volt. Vagy látott már ilyet, vagy diszkrét volt, vagy csak simán jó fej, de soha nem kérdezett semmit. Ugyanez volt a háziorvossal. Soha senki nem kötekedett. Amikor a háziorvos elment nyugdíjba, akkor lett egy másik háziorvosunk. Ő már fönnakadt ezen egy picit, hogy a gyermekem az én vezetéknevemet kapta. Ez egy magyar specialitás. Mert akárhol jársz a világban, nagyon sok család úgy dönt, hogy a számára szebb nevet választja, és ez gyakran az anyáé.

És a családotok, mármint a tágabb család? Tudtak mindent, mind a két oldalon?

Persze.

Emmát ők is úgy kezelték, mint egy saját unokát?

Igen, mindenki úgy kezelte.

És a kapcsolatot is tartották veletek?

Igen, most is tartják…

És máshol, nem a családban?

A bölcsiben nem volt semmi gond, az oviban… Azt már egyedül intéztem, de ott sem volt gond. Nem, nem volt semmi. Amikor meg külföldre mentünk, ott végképp nem volt gond.

Akkor hány éves volt Emma?

Négy.

Tehát akkor még járt óvodába.

Igen. És ott kezdte az iskolát.

És volt valami különbség az itteni óvodai tapasztalatok, meg az ottani között?

Annyi, hogy én ott picit nyugodtabb voltam, és nem izgultam… De igazán itthon sem izgultam.

Itt az óvónők, az óvodástársak, a szülők mennyire voltak képben?

Nem részleteztem ezt nekik. A bölcsiben még tudták, de az ovit már úgy választottam, hogy akkor már egyedül voltam. És akkor nincs mit mondani. Akkor látnak egy gyermekét egyedül nevelő anyát.

Tehát akkor Petra már nem is vett annyira részt Emma életében, nem ment érte?

De, ment érte. Az mehet érte, akit én megadok, hogy érte mehet.

De már nem úgy szerepelt, mint másik anyuka?

Nem.

Akkor egyedülálló anyának láttak…

Igen. Azt gondoltak, amit akartak. Sokan azt mondják, hogy rajtam eleve látszik, és ugyanannyian mondják ennek az ellenkezőjét. Ezzel lehet foglalkozni, de nincs rá energiám… Németországban annyi volt, hogy az óvó néni mesélte, hogy volt egy török gyakornoklány náluk. És a kislányom anyák napjára – akkor már volt új partnerem – kettő anyák napi ajándékot akart csinálni. És akkor ez a gyakornok mondta, hogy mi az, hogy két anya, ez hogy lehet? Mire a fő óvó néni azt mondta, mit nem értesz? 2014 van. Két anyja van és kész. És akkor ezzel le is volt tudva a téma. Illetve a gyerekek között is volt valami beszélgetés, és akkor is védte magát, hogy mondja el ezt Emma, hogy hogy van ez… Elbizonytalanodott, és az óvó nénire nézett, aki átvette a szót, és menedzselte a helyzetet. Ez teljesen jó volt, és azóta is jóban vagyunk ezzel az óvó nénivel.

Itt Berlinről van szó, ami ilyen szempontból azért egy eléggé felvilágosult hely.

Igen. De ott sem úgy van, hogy az óvodában a gyerekek fele leszbikus anyukáktól lenne. Ez innen nézve egy ilyen álomvilág, hogy ott mindent lehet. Hát a fenét van így, csak bizonyos helyzetek könnyebbek.

De azért inkább benne van ez a képben mint lehetséges verzió.

Igen, vagy legalábbis nem szólnak be, nem néznek végig tetőtől talpig, hogy ez miféle nő. Most azért túlzok, mert itthon sem volt semmi ilyen… Az iskolában meg úgy csináltuk, hogy volt egy szülői értekezlet, mielőtt még elkezdődött volna az iskola, és oda elmentünk mindketten. Volt egy bemutatkozó kör, én bemutatkoztam, elmondtam, hogy kinek vagyok az anyja, majd a páromat szólították, aki még nem is tudott úgy németül, és akkor én mondtam, hogy mi mindketten ugyanahhoz a gyerekhez tartozunk. És ebből mindenki pontosan tudta, hogy mi a helyzet, nem kellett magyarázkodni sem.

A párod is ugyanúgy részt vett a gyerek iskolai életében?

Ő úgy dolgozott, hogy nem tudta vinni vagy hozni. Két év alatt talán háromszor volt így. Ha valamilyen ünnepség volt, és éppen el tudott jönni, akkor eljött, de ez nem volt több öt-hat alkalomnál, a két év alatt.

De akkor praktikus okokból volt így, a munkája miatt.

Igen. Ő nem a városban dolgozott, így az iskola-időkeret nem találkozott az ő idejével. Meg a közös játszóterezésekben sem vett részt. Meg hát én tudok jól németül, én jártam szülőire, mindent én csináltam.

És a barátok vagy a szomszédok mennyire láttak bele az életetekbe? Bár ezek eléggé különböző kategóriák…

A lakást béreltünk, tehát oda eleve családként jelentkeztünk be hárman.

Ez már Berlin…

Igen. Itthon volt saját lakásom, nem kellett ilyenekkel foglalkoznom. A lakásba tehát hárman jelentkeztünk be. A főbérlő egyszer meg akarta nevezni a partneremet, és azt a szót használta, hogy „Lebenspartner”, élettárs. De szemrebbenés nélkül. A szomszédok látták, hogy hárman vagyunk, illetve volt a házban még egy leszbikus lány is. Barátok, akiket régebbről ismertem… Amiért azt gondoltam, hogy van szociális hálónk Berlinben… Az egyik elköltözött, a másik meghalt, a harmadik mégsem foglalkozott velünk úgy, ahogy gondoltam, a negyediknek babája született…

Ők magyarok vagy németek?

Is-is. De ők nagyjából köddé váltak. Akik meg lettek új barátok, mind így ismertek meg minket, vagy az oviból lettek, ovistárs szülők, vagy az iskolából. Ráadásul olyan munkám volt, hogy egyedül dolgoztam, csak telefonon keresztül ismertem a kollegákat, vagy még úgy sem. Az állásinterjún az önéletrajzomban benne volt, hogy van gyerekem. Megkérdezték, hogy van-e segítségem, és ott is elmondtam, hogy van partnerem. És németül teljesen egyértelmű volt, hogy nő, de ez igazából senkit nem érdekel. Magánügy. Az a lényeg, hogy a munka legyen megcsinálva, a boltban az a lényeg, hogy fizesd ki a számlát…

És más szivárványcsaládokkal ott voltatok kapcsolatban?

Nem.

De itthon inkább?

Igen, azokkal, akik régebben is a barátaim voltak, és nagyjából ugyanakkor vállaltunk gyereket. Tehát itthon van egy közeg, de a szülőkkel már korábban is jóban voltunk. Kevés olyan ismerősöm vagy barátom van, aki csak azért lett az, mert neki is van gyereke, és ők is szivárványcsalád.

Az fontos neked, hogy legyen egy ilyen típusú közeg, ahol hasonló gyerekek, szülők összejárnak, és esetleg megoszthatjátok egymással a tapasztalataitokat?

Nekem van egy projektem ezzel kapcsolatban, amit évről évre csinálok. Egy interjúsorozat. Tehát én évente egyszer összehozom ezt a szűkebb-tágabb csapatot, és mára, hogy nekem már más a fő tevékenységem, már mellékes is, hogy csinálom ezt a projektet. Persze nem akarom abbahagyni. De sokkal fontosabb, hogy évente egyszer összefutunk, találkoztunk.

De gyakrabban nem?

Én évente egyszer csinálom ezt, illetve a nagy, tág csapaton belül vannak barátok is, akikkel amúgy is rendszeresen összejárunk, volt, aki meglátogatott Berlinben is. De nem járunk el lelkizni... Én ezt nem is igénylem. Még a szülés után volt egy beszélgetés, amire elmentem, de igazából csak ilyen kirakati izének éreztem magamat, és… Annyira más mindenkinek a saját helyzete, hogy én okoskodhatok, meg elmondhatom, hogy milyen mázlista vagyok, de…

Nem is a szereplésre gondoltam, csak valamiféle kapcsolati hálóra…

Eleve nekem itthon sokkal könnyebb, mert sokkal több barátom van, de ugyanannyi, vagy több heteró, mint nem heteró. És oda megyek, ahol van gyerek, és jól érezzük magunkat.

És most itt, újra itthon, az iskolájában, ahová jár… Vagy itt már kész helyzet volt, hogy most egyedülálló anya vagy?

Itt most az a helyzet, hogy egyedülálló anya vagyok. Ez egy olyan iskola, ahol úgy érzékelem, de lehet, hogy túlzok, hogy az anyukák foglalkoznak a gyerekekkel, az apukák dolgoznak. Biztos vagyok benne, hogy van dolgozó anyuka is, szóval ez nem kizárólagos, de…

Afféle diplomatafeleségek?

Hát, nem diplomata, de multi cégeknél dolgoznak… Nagyon vegyes. Németül megy az oktatás. A mi osztályunkba járnak azok a gyerekek, akik eleve tudnak németül. Vagy azért, mert egyik, másik vagy mindkét szülőjük német, vagy éltek külföldön, vagy mondjuk német volt a dadusuk. És mondom, biztos akad dolgozó anyuka is, de senkinek nem tűnik föl, hogy nem látnak az én esetemben apukát, hiszen a legtöbb esetben csak anyukákat látunk. Hozzátartozik az is, hogy a közelmúltban az én régi jó barátom azt gondolta, hogy mégis milyen klassz dolog, hogy neki van egy gyereke, és elismerte az apaságot. Amit én nem tartottam fontosnak, de most úgy gondolom, hogy jó, hogy van papíron még egy szülője, mert nem vagyok halhatatlan.

És ez nincs konfliktusban a fiktív apa dologgal?

Hát, ezt még el kell intézni. Külön lesz magyar és német ügyintézés is, mert ez az apuka félig német. A német hatóságoknál a gyereknek már van apja, a magyar hatóságokhoz pedig most fogunk elmenni.

Akkor ez téged megnyugtat, hogy jobban részt vesz az apa a gyerek életében?

Nem kell nekem, hogy részt vegyen. Ez csak annyi, hogy ha én meghalok, akkor nem a szüleim döntenek róla. Csak ennyi.

Jobb, ha ő.

Hát mégiscsak a gyereke, valamilyen furcsa módon. És mivel én őt jól ismerem, pontosan tudom, mik azok a jellemvonások, azok a dolgok, amik nem tőlem vannak, hanem tőle. Meg persze vannak az egyéniek is. De Emma annyi idős, és olyan típusú gyerek, aki kérdez, szeret mindent tudni, és nekem nagyon megnyugtató, hogy el tudom neki mondani, hogy miért olyan jó matekból. Vagy vannak bizonyos dolgok… Én konfliktushelyzetben nyugodt vagyok, ő meg robban. És pontosan tudom, vagy hát nem mindig tudom, hogy kellene ezt kezelni, nyilván, de értem, hogy különbözőek vagyunk, és ez rendben is van így.

Szoktatok találkozni az apukával?

Ismerik egymást, találkoztak sokszor, még nyaralni is voltunk együtt, de alapvetően nem része a hétköznapjainknak. Most is volt ugye, ahogy idekerültünk harmadikban… Emma Berlinben egy elég speciális iskolába járt, és pedagógiai szempontból ez az iskola nem olyan. Nem annyira figyelnek oda egyénileg a gyerekre, meg ilyenek. Ezért beírtam, hogy Emma olyan iskolából jön, ahol nem volt osztályozás, és nem volt házi feladat, tehát elég sok új helyzet van nekünk, amivel meg kell birkóznunk, és a végére odaírtam azt is, hogy Emma apja nem él velünk, és nem része a hétköznapjainknak. Azt gondolnak, amit akarnak, én csak annyit akartam ezzel közölni, hogy igen, van, de ne rajzoltassátok le Emmával, hogy néz ki nálunk egy szerda este, amikor anyu és apu is otthon van. Senki nem kérdez semmit, én meg nem feszegetem. Emmának is jobb, azt gondolom, mivel én most megint egyedül vagyok, és egy új közegben kellene felvállalnia, hogy… Kinek mi köze hozzá? Amíg nincs mellettem valaki, addig én nem fogom őt annak kitenni, hogy márpedig meséld el, hogy az anyukád… Egyszerűen nincs értelme. Neki sokkal kényelmesebb egy ilyen közegben azt mondani, hogy az anyám ezt meg ezt csinálja, az apám meg külföldön van, és pont.

A te szüleid is részt vesznek az életetekben?

Igen.

És Petra szülei is tartják Emmával a kapcsolatot?

Igen, találkoznak, ha Emma ott van. Én azt gondolom, hogy ahhoz képest, hogy hogyan maradtam akkor egyedül, nem túl fair körülmények között, mindent megtettem annak érdekében, hogy Emma és Petra kapcsolatban maradjanak. Nyilván ő is nagyon sokat tett, és azóta is nagyon kitartóan, szépen odateszi magát… Még Berlinben is volt hetente egy skype-alkalom, fix időben, amikor beszélgettek. Emma már nyolcéves, tehát lassan ő dönti el, hogy felhív valakit, vagy ír neki. Most is volt, hogy Petra elutazott, és kitalálta, hogy ő ír neki egy levelet. Megcímeztük, az én apukámmal együtt elmentek a postára, és feladták.

Ti kötöttetek annak idején bejegyzett élettársi kapcsolatot?

Nem.

Nem is merült ez fel?

Nem. Azt terveztük, hogy több gyereket vállalunk, és nem akartuk, hogy megváltozzon a családi állapotunk. De rendeztünk egy nagy bulit, ceremónia volt, csak nem hivatalos.

Szerinted miben lenne szükség változásra? Az egész rendszerben, a meleg családok vonatkozásában, akár jogszabályi szinten, akár a környezet, az intézmények tekintetében?

Az jó lenne, ha lehetne nyilatkozni, nemcsak a meleg párok, hanem például a gyermeket egyedül nevelő anyák esetében is, ha az anya megnevezhetne bárkit, hogy ki legyen a B opció abban az esetben, ha neki baja van.* Tehát én is megnevezhetném most visszamenőleg a volt partneremet, mert tudom, hogy utánam ő van a legszorosabb kapcsolatban Emmával, őt tekinti nem is tudom, micsodának. Valószínűleg nem anyának tekinti, hanem nem tudom, minek… Szóval hogy azt mondhassam, mint régen a keresztszülőknél, hogy te vagy a legjobb barátom, figyelj, ha én meghalok, légy szíves, te legyél az, aki felneveled a gyerekemet. Azt gondolom, hogy ha van egy egyedülálló szülő, akkor nyilatkozhasson erről. Ez nekem nagy félelmem, hogy mi van, ha én meghalok. Miért természetes, hogy a szüleim…

De akkor most az van, hogy az apa…

Igen, de ez nagyon friss dolog. És Emma nyolc éves. Ennyi idő alatt bármi történhetett volna… És miért automatikus az, függetlenül attól, hogy én jóban vagyok a szüleimmel vagy nem, hogy ha velem történik valami, és nincs házastársam vagy bejegyzett élettársam, akkor ők döntik el, hogy az én gyerekemmel mi lesz? Szóval ez az egyik.

A másik: a pedagógusokat képezném. Bármilyen továbbképzésen legyen egy félóra, amikor ez is szóba kerül, hogy nem vagyunk valami csodabogarak.

 


* Az erre szolgáló jogintézmény a gyámnevezés. A szülői felügyeletet gyakorló szülőnek joga van rendelkezni arról, hogy halála esetére kiskorú gyermekének ki legyen a gyámja, illetve rendelkezhet arról is, hogy kit ne lehessen gyámul rendelni. Az eljárást a szülői felügyeletet gyakorló szülő(k) kezdeményezheti(k). Az ügyintézés a lakcím szerinti gyámügyi ügyintézőnél ügyfélfogadási időben személyesen kezdeményezhető.