Rita, Tünde és gyermekeik: Maja, Elek és Andris története

Címkék: 

2016. október 16.
Rita és Tünde három, most óvodás gyermeket vállaltak: Rita szülte Maját, Tünde az ikerfiúkat, Eleket és Andrist.

„A barátaink teljesen természetesnek vették, ünnepelték a dolgot. A testvéreink is természetesnek vették. A nővérem nagyon jól megfogalmazta, amikor anyukám problémázott neki, hogy „jaj, már, de hogy”. Azt mondta neki: „Teljesen normális, hogy egy harmincvalahány éves nő gyereket akar. Ezen nem kell kiakadni.” És végül is igen – ezt elfogadta az anyukám. Szóval a tágabb család is részt vesz a családi életünkben. Minden irányból, minden tekintetben."

Judit, Blanka és Emese története

Címkék: 

2016. október 14.
Judit (44) a barátnőjével, Blankával együtt neveli korábbi házasságából származó lányát, a tízéves Emesét, és együtt is készülnek gyermeket vállalni.

„Sokat olvastunk, amit csak tudtunk az Interneten. Különböző rendezvényeken is részt vettünk, a Szivárványcsaládokért Alapítvány szervezésében, illetve a Háttérnek is vannak ilyen programjai – a Pride héten is voltunk egy beszélgetésen. Ezek különböző szempontból járják körül a kérdést: van, amikor a jogi részt boncolgatják, van, amikor inkább a lehetőségeket, van, amikor a családi dinamikát. Sok ilyenre elmentünk."

Fanni és Iza története

Címkék: 

Fanni (44) és Iza (46) nyolc éve él együtt, és örökbefogadás útján szeretnének gyermeket vállalni.

„Aznap bementem, és a kollégáim kérdezték, hogy „Fanni, mi van veled?” Látták, hogy nem vagyok jól. Egy órán keresztül beszélgettünk a többiekkel, és akkor úgy éreztem, hogy megnyugodtam. Elmondhattam az érzéseimet, és együttérzésre és vigaszra találtam. Meg is erősítettek azzal, hogy azt mondták: „nagyszerű emberek vagytok, és nektek lesz majd gyereketek”. Megvigasztalt a közösség, egy heteró közösség. Utána megint úgy éreztem, hogy szép a világ, és van benne helyem, van benne helyünk. És ezt mások látják. Igen, a pszichológus is ezt fejezte ki. Csak van egy rendszer, ami személytelenül, sztereotípiákra vagy nem is tudom, mire alapozva hoz egy döntést, kreál egy alkotmányt, és nem veszi figyelembe az embert. Egyáltalán nem veszi figyelembe az embert." 

Krisztián története

Címkék: 

Krisztián és párja együtt neveli hatéves örökbefogadott kisfiukat, Emilt.

„A közösségépítésben voltunk igazán erősek. Erre most is van igény, és egyre nagyobb igény van rá. Körülbelül 2010 óta folyamatosan bővül a szivárványcsaládok köre. És az is nagy változás, hogy a férfiak között is jóval több szülő van már."

Oldalak

Feliratkozás Szivárványcsaládok RSS csatornájára