Gabi és Judit története

Címkék: 

Gabi Judittal közösen vállalta két gyermeküket: a kisiskolás Noát és az óvodás Mirát.

Mióta éltek együtt, és mikor kezdtetek el a gyerekvállaláson gondolkodni?

Tizenöt éve élünk együtt, és igazából mindig is beszéltünk róla, hogy majd lesznek gyerekeink.

Aztán amikor eljött az ideje, belevágtunk. Az első lányunk nem könnyen fogant meg, és az nehéz időszak volt: hosszú ideig nem tudtuk, mi az oka. Aztán kiderült: egy olyan hormonszint-probléma volt, amit sokáig nem vizsgáltak. Amikor ez megoldódott, egy gyógyszertől helyreállt, rögtön sikerült is. A terhességek és a szülések pedig teljesen rendben voltak.

Apát hogyan választottatok?

Az anonim donoros megoldást választottuk. Sokat beszéltünk erről, és ezt láttuk a legjobbnak a magunk számára. Mi igazából kicsit konzervatívak vagyunk, a szónak bizonyos értelmében. Úgy értem, a családjainkban nem nagyon fordult elő válás, Juditnak például két idősebb bátyja van, stabil házasságokban, gyerekekkel. Soha nem láttuk közelről, hogy hogyan is működik egy különélő család. Mi ketten akartunk családot, gyerekeket, és nem tudtuk elképzelni, hogy valaki másnak is helye lenne ebben, hogy bárki elvinné időnként a gyerekeinket… Egy ilyen helyzetben nem éreznénk jól magunkat. És az is volna, hogy ha lenne egy másik szülő, akkor az egyikünk szülősége megkérdőjeleződne – iszonyú nagy a társadalmi nyomás, hogy a vérszerinti szülő az „igazi” szülő. Mi mindketten egyszerűen csak szülők vagyunk. Igaziak.

A gyerekek mit tudnak minderről?

Természetesen tudják, hogy mi vagyunk a szüleik. Nekik ez az alap, ez a családunk. Amikor kérdezték, elmondtuk, hogy mi akartuk őket, terveztük, vártuk… Így lett a családunk. Azt tudják, a nagyobb lányunk kérdezett is ezzel kapcsolatban, hogy egy baba létrejöttéhez kell egy férfi is: elmondtuk, hogy azt az anyagot, ami a férfiakból kell, szokták adományozni is, olyan férfiak, akiknek van, olyan családoknak, akiknek nincs. Amikor donort kértünk, nagyon sok heteroszexuális pár várakozott az intézmény folyosóján – nyilván nekik is ugyanarra volt szükségük, mint nekünk. Anyagra egy olyan férfitól, aki adott, mert segíteni akart másoknak, akiknek nincs. Azok a párok is úgy vállaltak gyermeket, hogy az apa nem „vérszerinti”. Túl van ez misztifikálva. Egyszer megkérdeztem egy keleti vallásokat követő ismerősünket, hogy mit gondol erről, és valami nagyon szépet mondott. Hogy ha ketten akarnak egy gyereket, akkor az a gyerek hozzájuk jön, oda érkezik, kettejük közé. Az ő gyerekük lesz, ez a sorsa a családnak, nem a vérszerintiség számít. Így gondolkozunk erről mi is.

És a környezetetek hogyan reagált a családotokra?

Mindenki jól. Addigra a szüleink is megbékéltek azzal, hogy meleg a lányuk, és várták az unokákat. Nagyon szeretik őket. Nem vagyunk napi kapcsolatban, mert mindketten vidéken születtünk, Budapesttől távolabb, csak egyetemista korunk óta élünk itt, de néhány hetente találkozunk.

Tapasztaltatok bármilyen hátrányos megkülönböztetést?

Személyesen nem. Volt olyan, hogy valaki láthatóan meglepődött, a gyerekorvosunk, egy védőnő… De amint tovább beszéltünk, eltűnt az első meglepődés, és semmilyen negatív reakciót nem kaptunk senkitől. Persze a jog megkülönböztet. Nyomasztó, hogy bár együtt vállaltuk a gyerekeket, a nem vérszerinti szülőnek nincsenek ugyanolyan jogai és felelőssége sem, mint a másiknak. De hát vannak meghatalmazásaink, végrendeleteink, gyámnevező végrendelet…

Az iskolában, óvodában, mindenki úgy kezeli a családotokat, mint más családokat?

Igen. Azt látják, hogy szimplán működünk. Felváltva megyünk a gyerekekért, mikor melyikünk ér rá, ugyanígy járunk szülői értekezletre, fogadóórára. Igaz, a nagyobbik lányunk most egy alapítványi iskolába jár, mert ezt láttuk a legjobbnak számára, és ebben benne volt az is, hogy azt gondoltuk, ha csúfolnák, vagy csak furcsának találnák, hogy két anyukája van, itt meglesz az a közeg, amiben erősebb a kapcsolat a gyerekek között, és a tanárok is védelmet nyújtanak bármiféle csúfolódás ellen. Talán így is van, de nincs mitől védeni: minden gyerek tudja, hogy neki két anyukája van, a barátai járnak hozzánk, nemrég volt a születésnapja, olyanokat is meghívott, akik korábban még nem jártak nálunk… És mindenki tényként kezeli: ez a mi családunk. És mostanában felmerült bennünk, hogy talán jövőre már nem ez lesz a legmegfelelőbb iskola neki. Azt még nem tudjuk, hogy később hová fog járni, de magabiztos, nyílt gyerek. És velünk is mindent megbeszél. Tudni fogjuk, ha bármilyen gondja akad, és meg tudjuk beszélni.

A kisebbik lányunk pedig abba az óvodába jár, ahová a nagyobb is járt. Szóval ott már hat éve ismernek minket.

Összejártok más szivárványcsaládokkal?

Néha igen. Fontos, hogy a lányok találkozzanak más olyan családokkal is, ahol két anya van, vagy nem csak egy anya és egy apa. De persze nem ez határozza meg a kapcsolatainkat, hanem a közös érdeklődés.

2016. november