2016. október 14.
Judit (44) a barátnőjével, Blankával együtt neveli korábbi házasságából származó lányát, a tízéves Emesét, és együtt is készülnek gyermeket vállalni.
„Sokat olvastunk, amit csak tudtunk az Interneten. Különböző rendezvényeken is részt vettünk, a Szivárványcsaládokért Alapítvány szervezésében, illetve a Háttérnek is vannak ilyen programjai – a Pride héten is voltunk egy beszélgetésen. Ezek különböző szempontból járják körül a kérdést: van, amikor a jogi részt boncolgatják, van, amikor inkább a lehetőségeket, van, amikor a családi dinamikát. Sok ilyenre elmentünk."
Blankával együtt nevelitek a lányodat, és úgy tudom, közös gyereket is terveztek.
Igen, már a kapcsolatunk elején elkezdtünk erről beszélni, hogy Blanka mindenképpen szeretne még gyereket. Nekem ez kérdéses volt, hogy szeretnék-e még, hiszen egy már van, és én különböző okokból úgy gondoltam, hogy ezt a részt lezártam az életemben, a gyerektervezést, de ez a kapcsolat újranyitotta, úgyhogy két éve beszélgetünk erről, hogy milyen módon és mikor érkezzen a második, közös gyerek a kapcsolatunkba.
Körbejártuk a lehetőségeket. Az örökbefogadást kizártuk. Nem azért, mintha bármi problémánk lenne vele, hanem azért, mert Blanka úgy gondolja, hogy ő mindenképpen szeretne gyereket szülni. Maga a szülés folyamata, az anyává válásnak ez a módja számára nagyon fontos, én pedig szeretném ezt végigkísérni. Nekem erről van egy tapasztalatom, neki nincs. Izgalmas kérdés, hogyan lehet egy másik szerepből ezt az időszakot végigélni. Mert én megéltem úgy, mint aki anya, és babát vár, és nem tudom, milyen lesz megélni valakinek a párjaként, aki éppen anyává válik, és babát vár, vagy mindketten anyává válunk, de én egészen más módon, mint amiről eddig tapasztalatom van. Szóval ez egy izgalmas kérdés mindkettőnkben, de nagyon efelé hajlunk.
És milyen módszerrel képzelitek el?
Arra gondoltunk, hogy mesterséges megtermékenyítésben vesz részt. Anonim donortól, mesterséges megtermékenyítéssel, orvosnál vagy házilagos kivitelben… Nem szeretnénk bevonni szülőtársat, apát. Ennek is megvannak a nehézségei. Annak is, ha bevonunk, annak is, ha nem. Vagy nem is nehézségei, hanem sajátosságai. Most van egy közös gyerekünk, akinek van egy édesapja. Ez jogilag olyan nehéz helyzetet teremt, hogy még egy édesapát bevonni ebbe a körbe egy kicsit megterhelő volna. Lehetetlenség két gyereket úgy iskoláztatni, költöztetni stb., hogy folyamatosan különböző apákkal egyeztetünk erről, hogy hogyan zajlik a gyerek élete. Túlságosan nehéznek tűnik ez a dolog, és nemcsak jogilag, hanem azt hiszem, érzelmileg is inkább azt szeretnénk, hogy ez a gyerek hozzánk tartozzon, kettőnkhöz. Ne legyen egy harmadik vagy negyedik személy, aki még az életében nagyon intenzív szülői szerepet foglal el.
Segített valaki vagy valami mindennek az átgondolásában?
Sokat olvastunk, amit csak tudtunk az Interneten. Különböző rendezvényeken is részt vettünk, a Szivárványcsaládokért Alapítvány szervezésében, illetve a Háttérnek is vannak ilyen programjai – a Pride héten is voltunk egy beszélgetésen. Ezek különböző szempontból járják körül a kérdést: van, amikor a jogi részt boncolgatják, van, amikor inkább a lehetőségeket, van, amikor a családi dinamikát. Sok ilyenre elmentünk. Személyes kapcsolataink nem nagyon vannak gyereket vállaló azonos nemű párokkal, úgyhogy velük nem beszélgettünk erről.
A tágabb családotok, a barátaitok hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez?
Eléggé vegyesen. A baráti körünk tagjai számára ez egy elfogadható és rendben levő dolog. Nekik van azért egy néhány éves tapasztalatuk arról, hogy a nagyobb gyerekünk hogy érzi magát a családunkban. Arra is van valamennyi rálátásuk, hogy hogyan küzdünk meg a mindennapokkal, az intézményrendszerrel és egyebekkel, és a legtöbben úgy látják, hogy ez egy jól menedzselhető helyzet. Tehát hogy lehet szivárványcsaládként élni. Nyilván megvannak a nehézségei vagy a megoldandó helyzetek, de ezek megoldhatók. A család hozzáállása már meglehetősen vegyes. Ott van, aki számára ez rendben van, sőt nagyon tiszteletreméltónak találja, hogy ennyi nehézséget vállalunk, ahhoz képest, amit mondjuk egy heteroszexuális pár számára jelent a gyerekvállalás.
A nagyszülők helyzete annyiban kérdéses, hogy mi nemcsak szivárványcsalád vagyunk, hanem mozaikcsalád is. Amíg egy mozaikcsalád feláll, és jól működik, az hosszú idő. Amíg kialakulnak az új szerepek. Nekik megvannak az unokáik, a gyerekeik gyerekei az unokáik, a mi gyerekünk nem az unokájuk.
Blanka szüleiről beszélsz?
Igen… Nekik vannak gesztusaik meg törekvéseik, hogy valahogy integrálódjunk a családba, de teljesen nyilvánvaló, hogy Emese egy más szinten helyezkedik el.
És ez a mozaikjelleg miatt van, vagy a szivárványjelleg miatt?
Mindegyik miatt szerintem. A mozaikjelleg is hozza magával, mert ez hosszú és nehéz, amíg a családi kapcsolatok rendesen tisztázódnak, és létrejön egy ilyen családstruktúra, amiben jól lehet működni, és világosak a szerepek, de a szivárványcsalád jelleg miatt is van. Kicsit félünk attól, hogy ha Blanka szül egy gyereket, tehát ő a biológiai anya, és vele bármi történik, akkor a család elpereli a gyereket. Vagyis akkor ezt nem tudják elfogadni, hogy az ő biológiai unokájuk egy “iidegen” nővel van.
Számukra…
Igen, számukra. Engem nehezen fogadnak el. Illetve az apukájával nem így van. Az anyukája a nagyon ellenségesből a látszólag elfogadó felé halad egy úton, de az unoka érkezése esetén ez nem tudom, mit borítana fel.
Lehet, hogy enyhülést hoz, de az is lehet, hogy még nehezebb lesz…
Igen.
Ez azt jelenti, hogy Blanka leszbikusságát sem könnyen fogadta el?
Azt sem könnyen fogadta el… Ez egy nagyon érdekes helyzet volt, mert pont úgy tűnt, hogy az apukája fogadja el nehezen, és az anyukája nagyon elfogadó, de aztán egy ponton úgy látszott, hogy valójában az anyukája számára nem elfogadható. Az apuka megvívta a saját belső harcát, és egy ponton eljutott az elfogadásig, az anyukája pedig megmaradt azon a szinten, hogy majd egyszer kinövi, talán majd a következő párkapcsolata már oké lesz. És amikor a kapcsolatunk komollyá vált, nagyon kiborult.
És a te szüleid hogy vannak ezzel a viszonnyal?
Csak az anyukám él. Az ő számára nem ezzel a kapcsolattal egyszerre jelent meg az információ, hogy nekem vannak azonos nemű vonzalmaim vagy hogy ebbe az irányba fogom folytatni az életemet, hanem korábban. Neki is meg kellett ezt küzdenie magában, és hosszú idő volt, nagyjából két év, amíg megértette, vagy rálátott arra, hogy az életünk ettől még gyakorlatilag semmit nem változik. Sokszor kellett eljönnie hozzánk látogatóba, hogy lássa: a gyerek iskolába jár, mi dolgozunk, közös programokat szervezünk – tehát úgy működünk, mint egy család, ahogyan ő a családról gondolkodik. Nem szakadt meg a kapcsolat a gyerek apjával sem; rendszeresen találkoznak, jó a kapcsolatuk. Ugyanolyan életvidám, nyitott gyerek, mint korábban. Szóval semmi tragikus vagy váratlan nem történt. Az anyukámmal már beszéltünk róla, hogy szeretnénk közös gyereket, de ezt szerintem ő egyelőre hárítja, vagy nem veszi komolyan. Majd ha ott leszünk ebben a helyzetben, meglátjuk, hogyan reagál. Nem tudom, hogy ő mennyire tekinti az unokájának ezt az érkező gyereket.
Blankát elfogadja?
Őt igen, kedveli, bár ez is egy hosszú folyamat.
Mióta vagyok együtt?
Két éve.
És azóta a gyerekkérdés is napirenden van ezek szerint.
Igen.
Mikorra tervezitek?
Úgy két év múlva. Megvan, hogy milyen élethelyzeteknek kell ahhoz együtt állnia, hogy belekezdjünk. Összefoglalva, abban biztosak vagyunk, hogy sok munka lesz és kemény munka lesz ezt így megdolgozni a családban, kialakítani a kapcsolatrendszereket és a viszonyokat ezzel kapcsolatban is, mint ahogy egy csomó minden mással kapcsolatban is az, vagy az volt.
Hogyan szereznek tudomást, ha tudomást szereznek, új emberek a családotok szerkezetéről? És milyen reakciókat kaptok?
Mindenféle helyzetben elmondjuk, ez teljesen nyitott: a kapcsolatunk is, a családunk is, a családunk struktúrája vagy szerkezete is. Nem szoktunk ezzel így előállni, de az összes olyan helyzetben, amikor felmerül a család témája vagy a gyerek témája, akkor ezt nyilvánvalóvá tesszük, hogy családban élünk, gyereket nevelünk. Ebből fakadnak időnként félreértések. Mert ha bármelyikünk azt mondja, hogy „a gyerekért kell mennem az iskolába”, vagy „szakkörre viszem a gyereket”, akkor sokak számára, különösen, akik nem látnak rá a mi életünkre, beugrik a heteronormativitás. Automatikusan beleraknak minket egy heteroszexuális kapcsolatba, mint anyát. És ebből tudnak félreértések lenni, hogy nem, „a másik anyja meg ezt csinálja”… Szóval nem szoktunk ezzel így hivalkodni, de nyilvánvalóvá szoktuk tenni azokban a helyzetekben, amikor ez releváns. Az iskolában egyébként tudják, a tanító nénik tudják…
Emese tízéves, ugye?
Tíz. Az iskolakeresésnél például teljesen nyilvánvalóvá tettük a helyzetet, az első pillanattól fogva. Költözés miatt iskolát váltottunk, és úgy kerestünk iskolát, hogy nyilvánvaló legyen, hogy a gyerek egy szivárványcsaládban él. Minden iskolába ketten mentünk Blankával.
És ezzel nem is volt probléma?
De, volt. Nem volt ez azért egy sima ügy. Különböző szempontok szerint kiválasztottuk az iskolákat, ott felkerestük az igazgatót vagy a beiskolázásért felelős igazgatóhelyettest. Igazából egy helyen voltak kifejezetten homofóbok és elutasítók. Az egy nagyon rossz élmény volt. A többi iskola elfogadó volt. Volt, ahol nem derült ki, hogy elfogadók-e vagy sem, mert olyan hamar tisztázódott, hogy vagy ők nem tudják felvenni Emesét, vagy valamiért nekünk nincs rendben az iskola. De ahol komolyan kezdtünk beszélni a beiskolázásról, az két iskola volt. És akkor egy volt végtelenül elutasító. Ami azért is volt rossz élmény, mert nem nyíltan utasítottak el minket, hanem nagyon álságos módon.
De nyilvánvaló volt, hogy ez áll a háttérben?
Igen, teljesen nyilvánvaló volt.
Ez egy állami iskola volt?
Igen, egy állami iskola volt, ahova bementünk Blankával ketten, elmondtuk az igazgatónak, mi a szándékunk, esetleg beíratnánk Emesét. Persze érdeklődött róla, beszéltünk a tanulmányi eredményeiről, a magatartásáról stb. Ő kérdezgetett, nyilván olyan szempontok szerint, hogy melyik osztályba tudna ő beilleszkedni. Minden nagyon rendben levőnek tűnt, majd egy ponton rákérdezett, hogy akkor Blanka kicsoda is. Mert akkor esett ez le neki, hogy ketten vagyunk. Szóval tisztázni akarta, hogy ő kicsoda. És akkor mondtam, hogy ő a párom, együtt neveljük a gyereket. Erre ő fölállt az asztalától, és azt mondta, hogy ennek a gyereknek nem lesz jó ez az iskola. Túl messze van, nem tudna beilleszkedni… és köszöni a beszélgetést. Egyszerűen kitessékelt minket az irodájából. Ennél még az is jobb lett volna, ha elnézést kér, hogy ilyen tapasztalatuk még nem volt, és nem tudják ezt felvállalni. Ez érthető lett volna, de így megalázó volt. És abban az iskolában, ahová végül Emesét felvették, ahova most is jár, ott az egyik tanító nénivel volt negatív tapasztalatunk. Neki nagyon hosszú idejébe telt feldolgozni azt, hogy „szegény gyerek ilyen családban él”. A másik tanító nénihez egyszer mentünk be anyák napja után, és megkértük, hogy kezelje kicsit rugalmasabban ezt, hogy a gyereknek két anyukája van, mert érzelmileg nehéz helyzetbe hozta ezzel, hogy csak egy anyukának szabad anyák napján rajzolni. Tehát ilyenfajta tapasztalatok voltak.
Lehetett tágítani a látókörét?
Igen, nagyon is. Volt egy jó beszélgetésünk, amikor rádöbbent, hogy ő nem reflektált erre, hogy mit mond, és nagyon sajnálta… Mindenféle családból érkeznek gyerekek: van, akinek meghalt az édesanyja, van, akit a nagyszülő nevel, tehát sok minden van, és ő nagyon figyel erre, hogy a legjobban kezelje. A másik tanító néni meg elég „kocka”. Nem egy ilyen nyílt homofóbia volt őbenne, hanem inkább végtelen tájékozatlanság, és talán ijedtség, hogy ő találkozik ezzel a jelenséggel, és „atyaúristen, most mi lesz?”. És az összes rémületét a gyerekre vetítette. Erről szólt, hogy „a gyereknek ez milyen szörnyű lehet”. És aztán kiderült, hogy a gyereknek nem szörnyű, de…
Legfeljebb ez a reakció rossz neki…
Igen. De a gyereknek nem volt rossz, meg most sem rossz. De a tanítóné néninek beletelt egy jó fél évbe, hogy…
Úgy gondolta, hogy az rossz neki, hogy két anyukája van?
Igen. Ezt így megfogalmazta, hogy „szegény gyerek, ilyen kicsi, és ezzel kell szembesülnie”.
De lehet, hogy úgy értette, hogy a külvilág reakcióival kell szembesülnie…
Lehetséges, de látszott, hogy ez neki nagyon nehéz… Nem tudom, hogy pontosan mire gondolt, de látszott, hogy ha én megyek Emeséért, akkor velem megbeszéli az iskolai ügyeket, ha Blanka megy, hozzá nem szól. Amikor először megbeszéltem vele, hogy bizonyos napokon az apja jön a gyerekért, akkor meg végtelenül megnyugodott, hogy ennek a gyereknek apja is van. Nagyon sokáig, ha együtt mentünk Emeséért, a tanító néni hozzám beszélt, Blankát levegőnek nézte. Vagy ránk se nézett egyáltalán. És nagyon hosszú idő volt, amíg ez oldódott, és elfogadták, hogy mondjuk Blanka megy be a szülői értekezletre.
Igen, ezt akartam kérdezni, hogy az ilyen helyzetekben, mint a szülői értekezlet, anyák napja, mi történik? Előfordul-e, hogy Blanka megy be, illetve most már őt is családtagnak, szülőnek tekintik?
Igen. Az egyik tanító néni számára ezzel soha semmi gond nem volt, a másik tanító néni küzd ezzel, de nem tudunk neki többet segíteni, mint amennyit amúgy segítünk. Mi felajánlottuk, hogy szívesen beszélgetünk róla, vagy utána is tud ennek olvasni, információt tud szerezni, de ez a küzdelmet saját magával kell megvívnia. De egyébként, ha Blanka megy be a szülői értekezletre, az éppolyan magától értetődő, mint ha bármelyik másik gyereknek bármelyik családtagja vesz rajta részt.
A többi szülővel van kapcsolatotok? Ők mondanak vagy sugallnak valamit?
Van, aki reagál rá, van, aki nem. A gyerekeknek is van reakciója, néhány szülőnek is. Nem találkoztunk egyébként a szülők részéről semmilyen negatív reakcióval, és a gyerekek részéről sem. A szülők közül van, akivel szorosabb kicsit a kapcsolatunk, vagy a gyerekek átjárnak egymáshoz a szabad idejükben, és számukra ez teljesen természetes, soha fel nem merült, hogy Emese nem mehet hozzájuk, vagy a gyerekük nem jöhet át. Ez így teljesen rendben van.
Visszatérve a családhoz, ti részt vesztek családként a családi eseményeken?
Igen. Blanka családja nagyon összetartó család, sok családi esemény van. Nem is tudunk az összesen részt venni, de amikor elmegyünk, akkor egy családként vagyunk ott. Az előfordul, hogy Emese éppen akkor van az apjával, vele tölti a hétvégét, ilyenkor nélküle is elmegyünk, de akkor is benne van, hogy mi úgy vagyunk család, hogy hárman, hogy egy gyerek is van. Ebből soha semmilyen probléma nem volt.
Viszont a húgomékkal gyakorlatilag teljesen megszakadt a kapcsolat, ő nem áll szóba velem, mióta kiderült, hogy én egy azonos nemű párkapcsolatban élek. Szóval az fel sem merül, hogy velük közös családi programunk legyen. Ha anyukámnál van valami, akkor azt külön szervezzük, velük nem találkozunk. Szeretnék ezen változtatni, de most nem fér bele az életünkbe ennek a menedzselése. Ennyi energiát nem tudok most erre fordítani. Majd ezt is meg fogjuk oldani, remélem, egy ponton…
De egyébként nagyon izgalmas volt Blanka bátyjának az esküvője, ami azért egy nagyszabású rendezvény, és a menyasszony családja semmit nem tudott erről, hogy a vőlegény családjában van egy azonos nemű pár. Ott nagyon jó fejek voltak Blanka családtagjai, összezárt a család, és nyilvánvalóvá tették, hogy összetartozunk, a családhoz tartozunk, és ez mindenkinek rendben van. Ez nagyon jólesett. De nyilván vannak helyzetek, amikor nekik sem megy ez, vagy nehéz.
Kötöttetek-e, vagy gondolkodtok-e bejegyzett élettársi kapcsolat kötésén?
Nem kötöttünk. Mi házasságot szeretnénk kötni külföldön, és ha lehet, azt elfogadtatni Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatnak. Most tehát még a gyerekvállalás előtt ez a következő projekt, hogy megszervezzük, hogy hol tudunk úgy összeházasodni, hogy nem kell ott élni.
Ilyen lehetséges?
Igen. Vannak barátaink, akik tudtak házasságot kötni, Dániában. Ennek már utánanéztünk, hogy melyik EU-s országban milyen feltételek mellett lehet házasságot kötni. Azt keressük, hol nem kell állampolgárnak lenni, vagy tartósan ott élni.
És mi ennek az előnye az itthon megkötött BÉK-hez képest?
Egyrészt szeretnénk házasságban élni, másrészt legalább valamennyi időre külföldre szeretnénk menni. Ezért kicsit előre gondolkodunk ebben, hogy az EU-ban érvényes házasságunk legyen.
Ez a mesterséges megtermékenyítés igénybevételében nem akadály?
De igen. De ezzel kapcsolatban is tájékozódunk külföldön is.
Ami a munkahelyeteket illeti, ők mit tudnak a családotokról?
Mindent. Mindketten teljesen outok voltunk a munkahelyünkön már korábban is, és most is mindkettőnk munkahelye tudja. Az én munkahelyem teljesen elfogadó ezzel kapcsolatban. Pontosan úgy kezelik az összes gyerekkel kapcsolatos helyzetet, mint ahogy bárki másét. Ha Emese beteg, akkor értelemszerűen valaki otthon marad vele, és az a valaki vagy én vagyok, vagy a másik anyukája. Ha mondjuk szakkörre kell vinni, akkor eljövök kicsit előbb, és egy másik napon maradok kicsit tovább. Nem is téma ez igazán. Ismerik Blankát. Találkoztak vele többször is személyesen a közvetlen munkatársaim, három-négy ember, és ez így teljesen rendben van mindenki számára. Sőt, az is, hogy a nyilvánosság előtt megjelenek. Ez sem okoz problémát a munkahelyemen. Nyilván ehhez hozzátartozik, hogy a munkahelyemen mindenki értelmiségi, és ez egy elfogadó környezet.
Hogyan veszitek igénybe a gyerekek után járó extra szabadnapokat, családi adókedvezményt, táppénzt, ilyesmit?
Ezeket én veszem igénybe, mint gyermekét egyedül nevelő anya. Én veszem igénybe a családi adókedvezményt is, a pótszabadságot is. Blanka jogilag ebből az egészből ki van zárva. Nyilván más lesz, ha majd BÉK-ben élünk, de pillanatnyilag neki semmilyen gyerekkel kapcsolatos joga nincs. Ami nehéz, nem jó. Az iskola nagyon jól kezeli ezt egyébként: hogy Blanka érte megy, hogy ő képviseli bizonyos helyzetekben, az teljesen rendben van. Kórházi vagy egészségügyi kezelésre még soha nem kellett mennünk, amióta együtt vagyunk – azt nem tudom, hogyan kezelnék, hogy ő megy be. Pedig evidens volna, hogy ott van, mert orvos, ő rálát, hogy mi történik, és kevésbé parázik, mint én, feltehetően, de nem tudom, ezt hogy kezelnék.
Mi az, amiben a leginkább szükség lenne szerinted változásra?
Ha családként lennénk elismerve, az egy nagyon-nagyon pozitív változás lenne. Ez inkább a születendő gyerekre vonatkozik, hogy nagyon jó lenne, ha olyan jogilag rendezett helyzetbe érkezne, ahol nem kell körülbástyázni magunkat száz jogi nyilatkozattal, hogy kinek milyen helyzetben milyen jogai vannak, ki milyen szerepben van, ekkor meg akkor meg amakkor. Ez nagyon nehéz dolog, hogy mindenféle nyilatkozatokat tegyünk, hogy kinek milyen joga van, és ki kicsodája ennek a gyereknek. Ez mindenféleképpen, a gyereknek, de nekünk is jó lenne. A jelenlegi helyzetben pedig az is jó lenne, ha ugyanolyan jogok vonatkoznának ránk, mint a mozaikcsaládokban az együtt élő szülőre, az élettársként gyereket nevelő szülőre. Mert még azokkal sem rendelkezünk.
Blanka tulajdonképpen semmilyen joggal nem rendelkezik Emesével kapcsolatban. Ha mondjuk az apja hozna egy olyan döntést, hogy mostantól nem járul hozzá, hogy mi neveljük a gyereket, vagy itt neveljük, akkor megtehetné, simán. Én tudnék harcolni, ő nem… Vagy ha véget érne a kapcsolatunk, onnantól kezdve neki semmi joga nem lenne Emeséhez. Pedig nagyon szoros érzelmi kötelék van közöttük, és ez nagyon nehéz lenne, hogy onnantól kezdve ő ki van zárva ebből. Nyilván nem erre törekednénk, de a jog simán kizárja őt. Viszont nem is kötelezi arra, hogy esetleg a gyerek neveléséhez hozzájáruljon, vagy… semmire nem kötelezi. Semmit nem enged, és semmire nem is kötelezi. Tehát ebben az esetben ő van sokkal rosszabb helyzetben jogilag is, érzelmileg is. Ha egyedülállóként ő szül egy kisbabát, akkor pedig én vagyok minden ilyen szempontból sokkal nehezebb helyzetben. És mindent nagyon körül kell bástyázni mindenféle jogi nyilatkozatokkal. De még az sem biztos… Egy heteroszexuális vérszerinti apával szemben szerintem semmit nem véd. Ha mondjuk ellenséges lenne a kapcsolatunk, vagy őneki problémát okozna, hogy a gyereke egy szivárványcsaládban nő fel, és meg akarná akadályozni, akkor minden eszköze meglenne hozzá. Vagy nem tudom, hogy mi történne. Nincs szerencsére ez a helyzet, de nem lenne biztonságos. Vagy megakadályozhatná, hogy tartósan külföldre vigyük, vagy hogy ebbe vagy abba az iskolába írassuk be. Tehát azokon a pontokon, amiken ő nyilatkozatot tehet mint vérszerinti apa, bármikor bármit megakadályozhatna, ha ez lenne a célja. És ez nem annyira megnyugtató.
Emesének jó a viszonya a pároddal?
Igen, abszolút. Elfogadta szülőként. Nagyon izgalmas is, ahogy ez alakul, ahogy az ő fejében bizonyos szülői szerepek alakulnak, hogy kitől mit fogad el inkább, vagy kitől mit vár inkább. Nagyon érdekes ezt látni. Maximálisan elfogadja szülőként.
Hogyan szólítja, a nevén?
Igen, a keresztnevén vagy a becenevén. De például ha kettőnket együtt szólít meg, akkor sokszor van az, hogy „anyák, figyeljetek”, „anyák, most mutatok valamit”. Vagy az anyák napi dolgok anyáknak szólnak, és egy csomó minden anyáknak szól. Tehát az ő fejében ez van, hogy neki van két anyukája meg egy apukája, meg nem tudom, mennyi nagymamája, és ez így van rendben. A legutóbbi születésnapjára, nyáron azt kérte, hogy legyen ott két anya meg apa és a nagymamák. Az ő szemében ez így teljes, így kerek, és mindenkivel jó kapcsolata van. A nagyszüleivel, az apai nagymamájával is, az én anyukámmal is, és Blanka szüleivel is, vagyis velük csak azért nem annyira közeli a viszonya, mert egyszerűen nem tudott ez még kialakulni. Ebben nem az elutasítást látom, hanem inkább azt, hogy nem találjuk ennek a módjait, hogy hogyan vonjuk be őket a nagyszülői szerepbe, hogyan tudunk teret biztosítani annak, hogy ők Emesével külön is találkozzanak.
Fontos számotokra, hogy találkozzatok más hasonló családokkal? Mondtad, hogy egyelőre nem annyira ismertek ilyeneket, de szeretnétek?
Igen. Jó lenne hasonló helyzetű családokkal beszélgetni, persze hasonló értékrendűekkel is… Mert az, hogy „igen, ti szivárványcsalád vagytok, meg mi is”, de úgy egyébként nagyon mást gondolunk a világról, szerintem nem elég. Ezek a kapcsolatok nehezen tarthatók fenn, ha egyetlen közös pont van az életünkben, az, hogy mindannyian szivárványcsaládban élünk. Nekünk ez nem annyira hangsúlyos, illetve a közös értékrend más pontjai is fontosak. Mindenesetre szívesen találkoznánk másokkal, mert jó hallani a tapasztalataikat. Nekem ez hiányzik. Amikor Emese kicsi volt, volt egy szoros baráti köröm, egy olyan kapcsolatrendszerem, ahol hasonló korú gyerekek szüleivel nagyon szoros volt a kapcsolat, és egy csomó nevelési kérdést meg élethelyzetet meg tudtunk beszélni. És most azt, hogy egy szivárványcsaládban ez meg az hogyan alakul, gyakorlatilag senkivel nem tudom megbeszélni közülük sem, bármennyire nyitottak is. Mert nincs ezzel kapcsolatban tapasztalatuk vagy rálátásuk.
Tehát az egyéb gyereknevelési dolgokat meg tudod beszélni a barátokkal, de ezt a részét nem.
Igen, ezt nem. Ez egy hosszabb felvezetést igényel, amíg rálátnak, hogy ez mitől nehéz, miben sajátos. Intelligensek meg nyitottak, de nincs saját tapasztalatuk, mint ahogy arról van, hogy „jaj, az én gyerekem is bömbölt az elején az óvodában”. Azt más úgy megbeszélni, hogy rögtön egy közös tapasztalatból indulunk.
Ha új vagy ismeretlen emberekkel találkoztok, ők hogyan reagálnak rátok?
Amikor mi párként megyünk az utcán, akkor változatos reakciókat kapunk. Negatív reakciókat is. Vannak beszólások, durvább beszólások is, de ilyen tapasztalatunk nincsen, ha Emesével együtt megyünk az utcán. Az igen, hogy megnéznek minket, vagy próbálják bemérni, hogy akkor most hogyan is vannak a viszonyok, ki kicsoda, de családként nem ér minket, vagy eddig nem ért minket támadás.
Párként viszont igen.
Igen, párként többször is.
Ennek mi lehet az oka?
Valószínű, hogy attól, hogy a gyerek jelen van, beindul egy heteronormatív műsor az emberek fejében, és hihetik azt, hogy a testvéremmel vagy a barátnőmmel vagyok. Az nem fordul meg a fejükben olyan magától értetődően, hogy mi egy pár vagyunk. Ugyanezt tapasztaljuk, hogy amikor azt mondom egy helyzetben, vagy a párom azt mondja egy helyzetben, hogy el kell mennem a gyerekért, ugyanezt a heteronormatív forgatókönyvet indítja be, hogy akkor te vagy az anya… és valahol van egy apa. És ennek van egy védelmi funkciója is, hiszen megismernek téged anyaként, aztán egyszer csak kiderül, hogy ja, hát egy másik szülő is van ebben a történetben, de van benne egy ilyen zavaró jelleg is, hogy látom, hogy az ő fejében megképződik egy apa, de akkor én szólok, hogy nem, egy másik anyáról van szó. Mielőtt még komoly tévképzeteket építene fel a fejében a családunkról.