Kinga a partnerével, Nórival neveli korábbi házasságából született lányát, a 17 éves Nikit.
A pároddal neveled a gyermekedet, Nikit, aki korábbi házasságodból származik. A tágabb családotok hogyan viszonyul ehhez? Mennyire kezelnek titeket családként? Nyilván ez összefügg azzal, hogy magára a kapcsolatotokra hogy néznek…
Igen. Abszolút összefügg azzal, hogy a kapcsolatot ki hogy veszi. A párom anyukája még nem volt nálunk, nem találkozott itt egyszer sem a gyerekkel. Még azt sem mondom, hogy ez véletlen, mert nem is kerestük az alkalmat. Nem jutott odáig a helyzet, hogy felvetődött volna, hogy nekik találkozniuk kellene.
Mióta tart a kapcsolatotok?
Lassan három éve élünk együtt. De az még nem vetődött fel, hogy nekünk így együtt találkoznunk kellene. Azért nem, mert talán ő a legelzárkózóbb az egész családból… Lehet, hogy azért is, mert egymáshoz viszonylag közel lakunk, tehát más helyzetben van, mint a többi családtag, akik vidékiek. Bár szerintem nem ezért. Ő idáig jutott el. Fura egyébként, mert én járkálok föl hozzá…
Az anyukához?
Igen. Ahogy így hétköznapi szinten az ember beugrik az anyósához. Azt is érzem, hogy kedvel. Szóval nem az van, hogy utálna vagy elzárkózna előlem. Időnként úgy kezel, és szerintem igyekszik ezt a fejében úgy rendezni, mintha mi Nórival valamilyen jó barátok lennénk, akik véletlenül, mondjuk költségmegosztási szempontok vagy praktikus okok miatt együtt laknak. Vagyis néha így van ezzel, néha viszont úgy ad nekem tanácsokat, ahogy a szülők szoktak, tudod, amikor egy kicsit a gyerekük képességeit bizonyos téren korlátozottnak gondolják, és akkor a párjának kezdenek el magyarázni. Hogy erre figyelj, hogy vegye be mondjuk a gyógyszerét, mert náthás. Kicsit zavaros. Mindenesetre ebben a fázisban van ő most.
És a többi családtag?
Nóri szülei külön élnek. Az apukájának van új felesége. És van egy közös gyerekük, Nóri testvére, és a feleségnek is van egy gyereke. Ott van egy egész nagycsalád. Volt náluk egy hatvanéves szülinap, ahol ott volt száz-százötven ember, tehát azon az ágon nagyjából mindenki képben van. Vagy akkor fölvilágosodott, aki addig nem lett volna képben. Az apukája meg úgy áll hozzá, hogy „na és kinek mi köze ehhez?”. Az első perctől kezdve teljesen normális módon járunk oda hozzájuk.
Ők vidéken vagy Budapesten élnek?
Vidéken. Nikit is hívták már többször. Ott inkább Niki jutott el később addig a pontig – ő akkor már serdülőkorú volt –, hogy találkozzanak. De így ünnepekre, vagy nyáron, amikor leugrunk – egy évben háromszor-négyszer biztosan megyünk –, általában jön Niki is. Nagyon érdekes volt, amit nemrég mondott erről: hogy ő annyira keveset találkozik az apai nagyapjával, hogy amikor arra gondol, vagy arról beszélget valakivel, hogy „az apai nagyapád”, akkor mindig Nóri apja jut eszébe hamarabb, mint a saját tényleges apai nagyapja. Persze Nóri apja úgy is viselkedik vele, mint bármelyik másik rokon gyerekkel. Ha nem is úgy, mint az unokáival, hiszen 14-15 évesen ismerte meg, de mint egy rokonnal. És ők engem is családtagként kezelnek.
És a te rokonaid hogyan viszonyulnak Nórihoz?
Ez érdekes, mert elfogadták, hogy mi együtt vagyunk, és együtt járunk haza az ünnepekre vagy bármikor, amikor megyünk. Vagy gyerekekkel, vagy gyerek nélkül (mert azért Niki sokszor már tőlünk függetlenül mozog), de az elmúlt két évben szerintem mindig Nórival együtt utaztunk. Kedvelik, családtagként is elfogadják, és nincs semmiféle távolságtartás, de... Nehéz megmagyarázni, hogy mégis van valamiféle furcsállás. Amikor például felvetődött, most legutóbb, mikor otthon voltunk, hogy összeregisztrálnánk, akkor egyből azt kérdezték: „minek?”. Tehát egy pontig átmegy a történet, de valahol megakad. Persze ez majd változik, biztosan.
Nóri tehát kvázi anyaként funkcionál? Milyen a Nikivel való viszonya?
Ő nagyjából 9-10 éves kora óta ismeri Nikit. Ritkán találkoztak, csak felszínesen ismerték egymást. Szóval nem volt neki teljesen idegen, de azért csak három éve, Niki 14 éves korától élnek egy háztartásban. Az a jó, hogy Nóri sok mindenről beszélget Nikivel. Nem erőlteti, de mindig nyitott rá. És Niki ezt jó néven vette. Jó kapcsolat van köztük. Szerintem ezt Nóri nagyon jól eltalálta. Niki szokott vele beszélgetni, volt, hogy tanácsot kért tőle, vagy ha rosszabb jegyet hozott, és nem merte nekem elmondani, akkor megbeszélték, hogy mégis hogy legyen… Niki teljesen elfogadja őt a partneremként. Van egy messenger-szálunk, amiben hárman vagyunk benne, és oda felírja Niki, hogy „ötöst kaptam angolból”, vagy lefényképezi a matekdolgozatát, és feltölti, hogy ilyen lett, mi pedig írjuk neki, hogy „jaj de jó”. Szívesen eljön velünk nyaralni, vagy bárhová hét közben is. Persze neki már kapcsolata is van, másfél éve jár egy fiúval, egy kedves, szimpatikus gyerekkel. Átjárnak egymáshoz, ez most már elég fontos kötődés neki. Most már igazából úgy működünk, mint három felnőtt, akik együtt élnek, és összetartozunk, egy család vagyunk… Az egyébként nagyon megerősítő, hogy Niki is így definiálja. Amikor a matekórán volt valami halmazelméleti példa, hogy itt vannak az anyukák, és itt vannak a gyerekek, és Niki anyukája került képbe, akkor visszakérdezett: „melyik?”. És nagyon helyes volt a tanár, jól reagált, azt mondta: „például az, amelyik szült”. Szóval nem akadt fenn ezen.
Akkor Niki ezt elmondja a barátainak, illetve az iskolában?
Igen, nem csinál belőle titkot. Gondolom, nem az az első, ha bemegy valahová, hogy „helló, nekem két anyám van”, de nem rejtegeti.
Az iskolában tehát a tanárok képbe kerültek. Ebből nem volt semmilyen probléma?
Nem, ez nem volt kérdés. Hogy esetleg a háttérben mit beszélnek rólunk, azt nem tudom, de Nikire nem üt vissza. Nem mond olyat, hogy valaki beszólt volna neki, nem piszkálják. Pedig biztosan tudják. Drámatagozatos, és vannak előadásai, ahová ketten megyünk. Odamegyünk ketten, és Nikivel együtt távozunk, így valószínűleg rájöttek. Nem álltam ki mások elé a szülői értekezleten, de mint bármelyik másik pár, akik együtt laknak és együtt nevelnek egy gyereket, így járunk a közös eseményekre együtt.
És a munkahelyeteken mennyire jelentek meg családként, és mennyire viszonyulnak hozzátok nyitottan?
Nóri egyéni vállalkozó egy ideje. Előtte egy nagy cégnél volt igazgatói asszisztens. Ott az a néhány kollégája tudta róla, hogy leszbikus, akivel valamilyen emberi kapcsolata is volt. Akivel többet beszélgettek. Évente egyszer-kétszer össze is járt a munkatársaival, az ilyen alkalmakra engem is meghívtak, tudták, hogy ki vagyok.
És a te oldaladról?
Én most két helyen dolgozom. Ahol régebben dolgozom, ott az előző főnökömmel beszéltem erről, de megbántam, mert akkora hülyeségeket kérdezett, és állandóan erről akart beszélgetni, én meg a főnökömmel nem igazán akarok a magánéletemről beszélni. Nem volt nagyon tolakodó vagy rossz szándékú, de én tolakodónak éreztem, mert bejött a magánszférámba. Úgyhogy amikor főnökváltás volt, az új főnökömnek nem mondtam el. De persze biztosan mindenki tudja, egy harmincfős cégnél azért ez elég gyorsan elterjed.
A másik hely, ahol dolgozom, egy alapítvány. Ott eleve tudták, része volt az önéletrajzomnak, hogy dolgoztam LMBT civil szervezetekben.
De még valami eszembe jutott az iskoláról. Az általános iskolában az volt, hogy Niki iskolát váltott, amikor elköltöztünk egy vidéki városból. Arról nem beszéltem, hogyan zajlott a gyerek-elhelyezéses történet. Eltartott vagy három évig, és volt egy pontja, amikor bejött a leszbikusság kérdése. Másodfokon ez volt a per tárgya, hogy azért nem vagyok alkalmas gyereknevelésre, mert leszbikus vagyok. És számítanom kellett arra is, hogy az iskolától véleményt kérnek. Bementem, és beszéltem Niki osztályfőnökével és az igazgatóval. Az egy nagyon buta helyzet volt, hogy szeretnék velük beszélni, egy fogadóórán, leültettem őket, és elmondtam, hogy ez a helyzet, hogy egy ilyen történetben vagyunk benne, és hogy egy ilyen felkérésre számíthatnak.
Azt kérted, hogy támogassanak?
Azt nem mondtam, hogy támogassanak. Csak közöltem, hogy számítsanak erre. Úgy voltam vele, hogy nem kérem azt, hogy támogassanak, mondjanak, amit akarnak, én attól úgyis az vagyok, aki vagyok. Csak az ne legyen, hogy azért mondanak valami hülyeséget, mert nagyon meglepődnek és megijednek, amikor megkeresést kapnak. Hozzátettem, hogy ezt ezért mondtam el, egyébként azt kezdenek ezzel az információval, amit akarnak. És akkor mondták, hogy jó, ők nemigen tudnak ezzel az infóval mit kezdeni, de úgyis azt fogják leírni, amit a gyerekről gondolnak. Mondtam, hogy jó, azzal én teljesen elégedett leszek. De aztán nem jött ilyen megkeresés.
A gyerek-elhelyezési ügyben hogy jött elő ez a téma? A volt férjed hozta elő mint érvet arra, hogy nem vagy alkalmas a gyereknevelésre? És ezt a bíróság mennyire vette figyelembe, vagy mit kezdett vele?
Hát, ez egy fura helyzet volt. Azt lehetett tudni, már amikor eljöttünk otthonról a gyerekkel, hogy ebből gyerek-elhelyezési per lesz, nem megy simán a válás. Előtte eleve azért nem költöztem el vagy négy-öt éven át, mert a volt férjem megfenyegetett, hogy akkor el fogom veszíteni a gyereket. Aztán mégiscsak elkezdtem felépítgetni a dolgokat, hogy legyen egy jó munkahelyem, legyen hova menni lakni... Aztán minden kiépült, és léptem. Első fokon még arról volt szó, hogy én rossz anya vagyok, hogy nem foglalkoztam a gyerekkel, meg hogy pasiztam. Szóval akkor még pasiztam. Nem értem, nem is akarom ezt érteni, de ez érdekes azért, hogy ő kínosnak találta, hogy azt mondja, csajozom?
Esetleg akkor még nem tudta?
De, beszéltünk erről. Már korábban is. És amikor eljöttem otthonról, kb. az volt az utolsó mondata, hogy nem érdekli, hány csajom van, meg nem tudom én, mit csinálok, de ez a házasság így nem fenntartható, ilyesmi…
Hány évig tartott a házasság?
Papíron vagy tíz évig, és maga a konkrét együttélés is 8-9 évig. Niki kilencéves koráig.
És akkor indult el ez a procedúra: válóper, gyerek-elhelyezés…
Igen. Első fokon nekem ítélték a gyereket, de a volt férjem egyből megtámadta, és ezt csak azzal az érveléssel tehette, hogy valamilyen új tény jutott a tudomására. Erre föl ő azt közölte új tényként, hogy én leszbikus vagyok. Az ügyvédem nem akarta elhinni, hogy ez lesz, mert ez teljesen irreleváns, miért hozná ezt be… De ezt tette. Vagyis két dolgot hozott be. Hogy én nem tudom eltartani a gyereket, mert nem keresek annyit – ezt nem értettem, elegendő volt a keresetem, erről egyszerűen csak vinnem kellett egy kereseti igazolást. De a másik állítása az volt, hogy leszbikus kapcsolatban együtt élek valakivel.
És ennek mi köze az alkalmassághoz?
Ezt kérdeztem, ott másodfokon, a három bíróból álló testület előtt, hogy ha én együtt élnék egy nővel, az releváns volna? És nagyon óvatosan válaszolt a bíró, hogy igazából nem releváns, hogy milyen nemű személlyel élek együtt, de az sok mindent megváltoztat, ha együtt élek valakivel. De hogy mit? Mit változtat meg, ha bármikor is összejövök bárkivel? Tőlem el lehet venni a gyereket azért, merthogy összejöttem valakivel? Hogy van ez? Nagyon visszafogottan próbáltam kérdezni, és igazából nem kaptam választ, csak nem akartam egy ponton túl firtatni, mert azt végül is kimondták, hogy az, hogy milyen nemű a partnerem, nem releváns. És végül sehová, semmilyen jegyzőkönyvbe nem került be a leszbikus szó. Csak az volt mindenhová leírva, hogy élettársi kapcsolatban élek valakivel, és hogy ez új tényként jutott az első fokú tárgyalás vége felé az apa tudomására, és ezért kérte, hogy másodfokra kerüljön. Valami ilyen, nagyon fifikásan… Igazából azt éreztem, hogy ebben a bírói tanácsban van egy ilyen félelem, hogy ők tényleg azt gondolják, hogy ha leszbikus vagyok, akkor nem kéne gyereket nevelnem, de tudják, hogy egy ilyen ítélet törvényellenes lenne. Mondtam, hogy vizsgálják csak meg az életmódomat. Csak közben rákérdeztem, hogy akkor mi van, ha együtt élek valakivel. De nem éltem együtt. És ha a volt férjem állít valamit, akkor lehet, hogy neki kellene ezt bizonyítania. Végül három vagy négy olyan tárgyalás volt, amikor itt álltunk ezen a ponton, és fölszólították, hogy bizonyítsa. De nem volt mit bizonyítani, hiszen nem éltem együtt senkivel. Vártak három vagy négy tárgyalást, és a végén az ügyvédem megkérdezte, hogy nem akarják-e esetleg lezárni... Így helyben hagyták az első fokú ítéletet. De közben vagy három év telt el.
De nem értem, ez miért befolyásol bármit, hogy te együtt élsz-e valakivel vagy nem?
Nem tudom. Én megkérdeztem, és valami olyasmi volt a válasz, hogy beleszólhat a gyerek nevelésébe.... De ha egy férfival éltem volna együtt, ez föl sem vetődött volna. Arról nem is beszélve, hogy az apja együtt élt akkor valakivel, amit nem is titkolt.
Említetted, hogy Nórival gondolkodtok a bejegyzett élettársi kapcsolat kötésén.
Igen. Persze Niki már majdnem nagykorú, ebből a szempontból nem számít. De sok más szempontból egyszerűbbé teszi az életet: ha valamelyikünk beteg lesz, vagy az öröklés tekintetében, hitelfelvételnél… Másrészt meg én egy konzervatív ember vagyok, nem tudom, mondtam-e már, ismerjük egymást pár éve… Én azért látszom liberálisnak, mert ebben az országban a konzervatív azt jelenti, hogy zárt vagy és intoleráns. De ha a konzervatív azt jelentené, amit kellene, hogy neked fontos például a család, a származásod meg a történelmed, családilag és nemzetileg is, akkor én egy konzervatív embernek kellene, hogy minősüljek, mert így működöm.
És olyan „normális”, kiegyensúlyozott családom nem volt, amikor házas voltam. Hiába voltam házas, „normális” családom nem volt gyerekkorom óta. Akkor volt. És annyira tudom, milyen, és hogy milyen jó volt gyerekként. Azért vágytam annyira a családra, mert ott nekem jó volt, a családomban, otthon. Azt akartam megélni, hogy milyen klassz lesz felnőttként is, csak más szerepben. Most érzem, hogy összejött, és az úgy fölteszi az i-re a pontot.
Tehát van ennek egy érzelmi szintje, meg van egy praktikus.
Kétségívül. Ez az élettársi kapcsolat, ahogy a házasság mint polgári jogi kapcsolat, azért van, hogy ne kelljen minden egyes kapcsolatra külön száz szerződést megkötni, hanem van egy, azt aláírod, és akkor az egész cucc vonatkozik rá, amit ott leírnak.
Van olyan valami, ami úgy érzed, hogy segítene, ha megváltozna? Vagy ami megkönnyítené a helyzetet, akár jogi, akár társadalmi, akár intézményi szinten?
Én nagyon szeretném, ha házasság lenne. Nem azért, mert szeretnénk fölvenni egymás nevét, a gyerekvállalás sem érint már, meg nem az apró különbségek miatt, hanem a baromi nagy hasonlóság miatt, ami a különnemű és az azonos nemű párok között van. Abban, ahogy ők családként működnek. Azt gondolom, hogy ezt jogilag egyformán kellene kezelni.
A neve is fontos, vagy csak hogy a tartalma azonos legyen?
Hát ha ugyanaz a tartalma, akkor miért kellene, hogy máshogy hívják? Miért kellene, hogy melegházasságnak meg heteró házasságnak hívjuk? Ez vicces lenne, álszent.