Klári ma már egyedül neveli kisiskolás lányát, Szofit. Korábban kapcsolatban élt, és nem sokkal Szofi születése után partnere is szült egy kisfiút. Néhány éve viszont különváltak. Kapcsolatot tartanak ugyanakkor a két gyermek apjával, egy meleg párral is.
Egy ideje már egyedül nevelem Szofit, aki most 8 éves. A volt párom is szült egy kisfiút, ő Szofi után alig egy évvel született. De négy éve különváltunk. Azóta ő is meg én is inkább egyedül neveljük a gyerekeket. Pontosabban az apukák is képben vannak: ők egy meleg pár.
Visszamehetünk az időben oda, hogy a volt pároddal elkezdtetek gondolkodni, hogy legyenek gyerekek? Mióta voltatok akkor együtt?
Talán két-három éve. Igazából én éreztem ezt előbb, és sokat beszéltünk róla. Azután már azt terveztük, hogy ő is szülni fog, és az én lányom apjának a párja lesz az apa. Amikor megszülettek a gyerekek, hat éve voltunk együtt.
Hogyan döntöttétek el, hogy milyen módon vállaltok gyereket? Örökbefogadással, donorral, ismert vagy ismeretlen apával…
Nem nagyon gondolkodtunk más lehetőségekben. Egyetértettünk abban, hogy így lenne a legjobb minden résztvevőnek. A gyerekeknek, nekünk és az apáknak is.
És hogyan találtatok apát?
Az interneten volt egy fórum, ahová meleg párok, illetve egyedülálló meleg férfiak írogattak, beszélgettek. Ott írta valaki, hogy szeretne apa lenni, de tényleg apa, nem csak spermadonor. Írtunk neki, így ismerkedtünk meg velük.
Milyen kérdéseket jártatok körbe? Mi az, ami nektek fontos volt, mi az, ami nekik?
Szerencsére elég hasonlóak voltak az elképzeléseink. Ők is úgy gondolták, hogy rendszeresen találkoznak és időt töltenek a gyerekekkel. Szóba került az is, hogy anyagilag is támogatják a gyerekeket.
Meg is beszéltétek, hogy milyen összeggel?
Konkrétan nem fektettünk le semmit. Valahogy megbíztunk egymásban. Úgy éreztük, hogy ez szerencsésen alakult. Mi sem velük beszéltünk először, és ők is tervezgettek korábban mással is… Amikor találkoztunk, tényleg szerencsésnek éreztük magunkat, mert kölcsönös volt a szimpátia. Mindenféléről beszéltünk, ami a gyerekek szempontjából fontos lehet, és ezekben egyet is értettünk.
Megbeszéltétek, hogy kinek a nevét fogja viselni a gyerek, amikor megszületik?
Igen, abban maradtunk, hogy a családi név az apáé lesz, a keresztnevet pedig mi választjuk.
Felmerült, hogy egymás tágabb családját is megismeritek?
Igen, találkoztunk, amikor már vártam a lányomat, akkor találkoztunk a nagymamákkal. Szerencsére ők is támogatóak voltak, az apukák anyukái. Vagy hogy is volt? Ha jól emlékszem, az egyiknek már meghalt addigra az anyukája, és a másik mégsem volt annyira támogató. Az én szüleim nem igazán voltak erre nyitottak, és a volt párom szülei sem, nem azért, mert nem támogatják, csak ők nagyon messze laknak, így velük nem volt találkozó.
Amíg vártátok a babát, milyen rendszerességgel találkoztatok az apákkal?
Rendszeresen emaileztünk, beszéltünk, de nem igazán találkoztunk akkor. Egyszer eljött velünk az apuka egy ultrahang-vizsgálatra.
És amikor eljött a szülés?
Ó, az nagyon hirtelen jött. Két óra alatt megszületett a lányom, de ebből is egy órát még otthon voltam. És influenzajárvány is volt épp akkor, így senki nem jöhetett be a kórházba. A volt párom szülése egy kicsit hosszabb ideig tartott, én bent voltam vele, az apukák pedig kint vártak. Ők vigyáztak Szofira.
Amikor te szültél, akkor az apuka mikor találkozhatott először Szofival?
Berohant a kórházba, csak nem jöhetett be. Szofit csak megmutatták a kint állóknak, a volt páromnak és az apának, de nem jöhetett be senki.
A kórházi személyzetnek mennyire volt nyilvánvaló, hogy ki kihez tartozik? Hogyan fogadtak benneteket?
Ők nem tudtak semmit. Olyan hirtelen indult be a szülés, hogy az apuka alig ért oda, rohant be, és mondta, hogy neki most fel kell mennie a szülészetre, kérdezték, hogy miért, és azt mondta, mert a feleségem szül. Hát mit mondott volna? Csak a védőnővel beszéltük meg a helyzetet.
És ő hogyan fogadta?
Szerencsére jól: oké, van ilyen. Mikor én voltam terhes, elmondtuk, és aztán nagyon hamar utána a párom is terhes lett, és örült, hogy de jó, még egy baba. Nem volt semmi problémánk ezzel.
A babák házi mesterséges megtermékenyítéssel fogantak?
Igen. Rengeteget olvastunk a témában előtte. Mértük a hőmérsékletünket reggel, volt ovulációs teszt, pontosan tudtuk, mikor érdemes próbálkozni. És szerencsére könnyen ment a dolog: egyikünknek elsőre sikerült, másikunknak a második alkalommal.
A tervezgetés idején mik voltak azok a szempontok, amikről azt gondoltátok, hogy nagyon fontos, hogy előre tisztázzátok?
Igazán csak az volt fontos, hogy az apa legyen szimpatikus, és megbízhatónak tűnjön. Szerettük volna, ha hozzánk hasonlóan gondolkodik, nem sokkal szegényebb, nem sokkal gazdagabb, nem sokkal tanultabb, nem sokkal tanulatlanabb. Ha hasonlít hozzánk. Mi is jobbnak tartottuk volna, ha egy párt találunk, ezért örültünk külön nekik, de nem zártuk ki azt sem, hogy egy egyedülálló legyen az apa.
Arról beszélgettetek annak idején, hogy mit fogtok majd mondani a gyerekeknek, amikor kérdezősködnek?
Igazából azt gondoltuk, hogy majd azt csináljuk, amit most csinálunk is. hogy úgy beszélünk ezekről, ahogy nőnek a gyerekek – nem leültetjük és elmondjuk az élettörténetét… Egyre többet tudnak meg, és mindig az ő életkoruknak megfelelően mondjuk el, amit érdemes, válaszolunk a kérdéseire.
A párod szülei hogyan viszonyultak a te babádhoz? És a kapcsolatotokhoz?
Ők nagyon jól. Aranyos, segítőkész emberek.
Akkor ők is meg tudták azt élni, hogy érkezett egy baba a közös családotokba.
Igen. Mentünk hozzájuk is a babával és aztán a babákkal. Nagyon jó volt, hogy az ő segítségükre számíthattunk. Persze hosszabb időre nem tudtak idejönni, mert ők nem Budapesten élnek. Az apai nagyszülőkkel pedig úgy alakult, hogy a lányomat az apja öthónapos korától minden vasárnap elvitte egy napra, és akkor elmentek a nagymamákhoz is. A gyerekek két-három éves korától pedig minden második teljes hétvégét az apukákkal töltenek. Ők azóta is együtt vannak. Így a gyerekek azóta is legalább kéthetente találkoznak, annak ellenére, hogy mi négyen már nem élünk együtt.
És a különválásotok hogyan zajlott? Nem a magánéleti részletekre vagyok kíváncsi, hanem hogy hogyan tudtátok megszervezni, megoldani utána az együttműködést?
Szerencsére egyáltalán nem veszekedve váltunk el. Utána is rendszeresen találkoztunk, és a mai napig is van, hogy négyesben csinálunk valamilyen programot. Erről ennyit tudok mondani. Hogy a gyerekek ezt hogyan élték meg, azt nem tudom.
A gyerekek tehát a vérszerinti szülőjüknél maradtak.
Igen, ez egyértelmű volt.
És akkor most az apukák jelentik a kapcsolódási pontot a gyerekeknek, ha jól értem?
Igen. Mi négyesben ritkábban találkozunk, bár szoktunk időnként. De az apukák révén kéthetente találkoznak, és együtt vannak. Az óvodai-iskolai szünetekben pedig hosszabb ideig is az apákkal vannak, hosszabb nyaralásra, telelésre mennek.
A lányod mennyi idős is volt, amikor elváltatok?
Hároméves.
És neki nincs közvetlen kapcsolata a volt pároddal?
Nem igazán, csak amikor néha találkozunk. Sajnos így alakult.
Az apákkal viszont jó a kapcsolatotok…
Igen, ez jól működik.
A lányod apja elmondta a munkahelyén, hogy gyermeke van, és hogyan?
Ő titkolja a melegségét a munkahelyén. Azt nyilván el kellett mondania, hogy gyereke van, de hogy pontosan hogy tudta megoldani, azt nem tudom. Biztosan megvan rá az oka, hogy ezt nem mondja el. Szerintem a másik apuka sem mondja el.
De olyan van, hogy valamelyik apuka megy az intézménybe, most már ugye iskolába…
Persze, rendszeresen. De ott is annyit tudnak, hogy a gyerek szülei nem élnek együtt. Ez ma annyira nem meglepő…
És a kislányod? Ebben a korban már elkezdenek kíváncsiskodni, összehasonlítani, érdeklődni…
Néha megkérdezek tőle valamit, csak azért, mert kíváncsi vagyok, hogy mit tud már, mi érdekli, mi nem. Úgy tűnik, nem nagyon érdekli, vagy ha érdekli, akkor sem kérdez. Nemrég megkérdeztem tőle, hogy ki van a családunkban. Erre azt mondta, hogy két anyukám van, két apukám van, van egy testvérem. És akkor kérdeztem, hogy tudod, hogy a legtöbb gyereknek csak egy anyukája van meg egy apukája? Erre az mondta, hogy tényleg? Ennyit mondott. Hogy igazából mi játszódik le az ő kis fejében, azt majd szerintem csak akkor tudjuk meg, amikor felnőtt, és elmondja.
Az iskolában a tanárok mit tudnak a családotoktól? Vagy Szofi barátai, a szüleik?
Úgy gondolják, hogy egy egyedülálló anyuka vagyok, és ennyi. Ez akkor lenne érdekesebb, ha együtt élnék egy másik nővel.
De ez megtörténhet…
Persze, és akkor biztos, hogy valamit mondani kellene. Nem is tudom. Egyrészt jó lenne, másrészt meg örülök, hogy nem kell magyarázkodnom a lányom legjobb barátnője anyukájának. Nem tudom, mit szólna. Velük elég gyakran összejárunk. Neki biztosan el kellene magyaráznom, ha egyszer csak együtt élnék valakivel, de így nem kell.
A tanárok azt tudják, hogy kéthetente pénteken az apukája jön a gyerekért, így valószínűleg azt gondolják, hogy elváltunk.
Szerinted mi lenne jó, ha megváltozna, akár intézményi, akár jogszabályi szinten?
Nekem az nagyon hiányzik, hogy ezt az egész helyzetet nyíltabban lehessen kezelni. Ha pl. szerepelne az űrlapokon, hogy ez-e a helyzet, akkor az azt jelezné, hogy ez egy normális helyzet, és akkor el lehetne mondani.
Akkor szívesen leírnád?
Igen. Hogy mindenki tisztában legyen vele. Ez jó lenne. Most mindenki valamit hisz, ami nem igaz. Én meg nem részletezem, mert nem. Mert tudom, hogy ez nem egy átlagos, normális helyzet a többség szemében. És mert nem tudom, ki kit gondol, nem mondom el.
Amikor még nem volt gyereketek, mennyire vállaltátok fel a környezetetekben, hogy azonos nemű párkapcsolatban éltek?
A barátok előtt teljesen, a szüleink előtt is. Bárhogy is reagáltak. Az enyémek nem annyira örültek, az ő szülei jobban fogadták. Munkahelyen óvatosan. Akivel közelebbi kapcsolatba kerültünk a munkahelyen, annak elmondtuk, de nem mindenkinek. Nem volt probléma ebből. Akiben megbízom, annak elmondom.
Van esetleg valami, amit most másként csinálnál, ha vissza lehetne fordítani az idő kerekét? Akár az apákkal, akár a családdal, intézményekkel, akár a gyerekkel?
Kicsit jobban érezném magam, ha bátrabbak lettünk volna, többet elmondtunk volna. Most is úgy érzem, hogy talán jó lenne, de mindig visszatart valami. Például jó lenne az osztályfőnöknek elmondani az egész kerek történetet, egyszerűen csak azért, hogy tudja, hogy van ilyen. Meg hogy jobban ismerje a lányomat. Ne úgy nézzen rá, mint elvált szülők gyerekére, mert nem az. Hogy a hátterét ismerje, ahogy a többi osztálytárs hátterét ismeri egy osztályfőnök. A lányomról igazából nagyon fontos dolgokat nem tud. Ezen gondolkodom néha. Ugyanígy a bölcsődében, óvodában is elhallgattunk magunkról fontos dolgokat végig.
Mire lenne szükséged ahhoz, hogy ezt a lépést megtedd?
Azt hiszem, az idő múlásával ez könnyebb lesz. Azt hiszem, már most könnyebb, mint amikor mi ebbe belevágtunk. Azt hiszem, egyre többen vágnak bele.
Ismertek egyébként hasonló családokat?
Igen. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek találkozzanak olyanokkal, akiknek hasonló a hátterük, bár nagyon érdekes, hogy nagyon színesek a hátterek: van örökbefogadott gyerek, van spermadonortól született, szóval mindenféle. Már olyan társszülős családokat, mint a miénk, nem ismerek.
Hogyan látod a családod jövőjét, ha elképzeled öt év múlva magatokat?
Hát, nem tudom, ez sok mindentől függ. Nem tudom, lesz-e párom, vagy egyedül élek a lányommal. A volt páromnak van egy társa, de nem úgy néz ki, hogy egyhamar együtt fognak élni. Úgyhogy azt hiszem, akár sok évig is úgy maradhat minden, ahogy most van. Hogy a gyerekek egy tágabb, de nagyon szerető környezetben sokat mozognak. Sosem unatkoznak, és nagyon sok ember szereti őket. Néha úgy gondolom, talán jobb lenne a lányomnak, ha nem csak ketten lennénk. De hát ez nem a sajátos helyzetünkből következik, akkor is ez lenne, ha egy férfitől váltam volna el.
Budapest, 2016. október 7.